UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2018-01-16 14:48

Folytatódik a versenyfutás

A héten elkezdődik a tavaszi szezon a leány ifjúsági és serdülő kézilabda-bajnokságban, az első mérkőzést kedden rendezik. A bajnokságban féltávhoz közeledve a NEKA, a Győr, a Debrecen és az FTC vezet, de még egyáltalán nem lefutott a verseny, hiszen csekély a pontkülönbség az élen álló csapatok között.

B. M. – utanpotlassport.huA fiúk csak februárban kezdenek, de a leányok már ezen a héten folytatják az utánpótlás kézilabda-bajnokság küzdelmeit. A Nyugati és Keleti csoportban egyaránt hátravan még néhány mérkőzés az odavágókból; az eredmények javarészt megfelelnek az előzetes várakozásoknak.

A NEKA ifjúsági leánycsapata már az első fordulóban nehéz mérkőzés előtt áll Forrás: NEKA
A NEKA ifjúsági leánycsapata már az első fordulóban nehéz mérkőzés előtt áll Forrás: NEKA
Az ifjúságiak Nyugaton kedden startolnak, a holtversenyben listavezető Nemzeti Kézilabda Akadémia elsőszámú csapata otthon fogadja a győriek másodvonalas alakulatát, amely eddig kifejezetten jól szerepel, csupán öt ponttal van lemaradva az élen állóktól. Pénteken az első számú NEKA legfőbb kihívója a Győri Audi ETO KC egyes csapata hazai pályán vághat vissza a Fehérvárnak, amely ellen az eddigi egyetlen vereségét elszenvedte. Szintén parázs csata várható Győr és a NEKA II. rangadóján, a két együttes egyenlő pontszámmal áll az első helyen – a holtverseny harmadik egyébként résztvevője a balatonbogláriak első számú együttese. Emellett még egy rangos mérkőzést rendeznek Győrben: a jelenleg ötödik helyezett második számú csapat fogadja a negyedik Dunaújvárost. Keleten szerdán kezdenek, a csoport éllovasa, a Debrecen is pályára lép, amely a 10. helyezett Szegeddel csap össze hazai pályán. Ugyanezen a napon alsóházi rangadót rendeznek a Kisvárda és a Kecskemét között. Két nappal később pedig a második helyezett álló FTC fogadja a hatodik Békéscsabát. A vendégek az esetleges bravúrgyőzelemmel akár dobogós helyre is kerülhetnének.

A leány ifjúsági bajnokság következő mérkőzései: NEKA I.–Győri Audi ETO KC II., Kisvárdai KC–Kecskemét, DVSC–Szeged KKSE, Győri Audi ETO KC I.–Alba Fehérvár KC, FTC–Békéscsaba, Győri Audi ETO KC I.–NEKA II., Győri Audi ETO KC II–Dunaújvárosi KKA A csoportok állása: Nyugat: 1. NEKA I. 16 pont, 2. Győri Audi ETO KC I. 16, 3. NEKA II. 16, 4. Dunaújvárosi KKA 13, 5. Győri Audi ETO KC II. 11, 6. Mosonmagyarórvári KC 9, 7. Alba Fehérvár KC 8, 8. Kozármisleny SE 8, 9. Érd 6, 10. Siófok KTC 5, 11. Szombathely 0, 12. Bajnok DSE Nemesvámos 0 Kelet: 1. DVSC 18, 2. FTC 16, 3. Vasas 13, 4. Vác 12, 5. MTK 12, 6. Békéscsaba 11, 7. Budaörs 8, 8. Hajdúnánás 7, 9. Csepel DSE 7, 10. Szeged KKSE 7, 11. Kecskemét 1, 12. Kisvárdai KC 0

A serdülők ligájában Nyugaton mindössze egy mérkőzést rendeznek a héten: pénteken a listavezető Győr játszik a 8. helyezett Fehérvárral. A győriek nem hibázhatnak, hiszen az őket követő Nemzeti Kézilabda Akadémia csupán két ponttal van lemaradva tőlük. A Keleti csoportban szerdán a nagyokhoz hasonlóan Kisvárda–Kecskemét összecsapás lesz. Ugyanekkor az élbolyban lévő Debrecen otthon fogadja a középmezőnybe tartozó Szegedet, az első helyezett FTC pedig vasárnap a Népligetben játszik az ötödik Békéscsabával. A Győrhöz hasonlóan a Ferencváros sem hibázhat, ha meg akarja tartani előnyét, hiszen a tabella élén az MTK-val egyenlő pontszámmal áll.

A leány-serdülőbajnokság következő mérkőzései: Kisvárdai KC–Kecskemét, DVSC–Szeged KKSE, Győri Audi ETO KC I. –Alba Fehérvár KC, FTC–Békéscsaba A csoportok állása: Nyugat: 1. Győri Audi ETO KC 18 pont, 2. NEKA 16, 3. Dunaújvárosi KKA 14, 4. Szombathely 14, 5. Bajnok DSE Nemesvámos 12, 6. Dorogi ESE 8, 7. Kozámisleny SE 8, 8. Alba Fehérvár KC 6, 9. Siófok KTC 6, 10. KSI KA 4, 11. Kispest-Malév 2, 12. Érd 0 Kelet: 1. FTC 16, 2. MTK Budapest 16, 3. DVSC 13, 4. Vasas 13, 5. Békéscsaba 12, 6. EURONOVEX USE 11, 7. Szeged KKSE 8, 8. Orosházi NKC 8, 9. Budaörs 7, 10. Vác 2, 11. Kisvárdai KC 2, 12. Kecskemét 0

Egyéb korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.