UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-01-23 14:22

Egy a sok közül

Az Alba Fehérvár fiú junior kosárlabdázói remek alapszakaszon vannak túl, hiszen a Nyugati csoportot mindössze két vereséggel zárták. Úgy gondoltuk, érdemes megtudni, hogy a fehérváriak emelnek-e súlyzót. Pető Ákossal, a fiú utánpótláscsapatok edzőjével beszélgettünk.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Vészesen közeleg a rájátszás a fiú kosárlabdázók juniorbajnokságában. Az Alba Fehérvár jó alapszakaszt zárt, hiszen – két verességgel – az alapszakasz első helyén végzett. Pető Ákos, a fiú utánpótláscsapatok edzője szerint Keletről a legnagyobb ellenfél a Debrecen és a Nyíregyháza lesz a rájátszásban: „Mindenféleképpen az a célunk, hogy döntőbe jussunk. Az, hogy utána mi történik, kiszámíthatatlan, hiszen ebben a korosztályban nagyon kiegyenlített a mezőny. Keleten például az éllovas Nyíregyháza a két vereségéből az egyiket a negyedik Szeged ellen szenvedte el. Mindenki az első helyért küzd, ahogy mi is. Meglátjuk, hogy alakul.”

Az Alba Fehérvár juniorjai már várják a rájátszást
Az Alba Fehérvár juniorjai már várják a rájátszást
A fehérvári mester arra is kitért, hogy náluk a fizikai felkészülést kettébontották. Egyrészt a pályán zajlik: a játékosok kosárlabda-feladatokba ágyazott fejlesztő és stabilizációs gyakorlatokat végeznek. Másrészt a fizikai felkészülésért Mészáros Áron felel, „aki nagyon jó erőnléti edző”, az ő kezében vannak a játékosok. Mint arról már korábban ITT írtunk, Ivkovics Sztojan, a felnőttek férfi szövetségi kapitánya szerint a fiatal magyar kosárlabdázók messze elmaradtak fizikálisan az európai mezőnyhöz képest. Elmondta, hogy tíz kilóval és tíz centivel alacsonyabbak vagyunk a többiekhez képest, és hogy a probléma gyökere onnan ered, hogy a fiúk ötven-hatvan százaléka komolyabb súlyzót még meg sem fogott. Az Alba edzője elmondja a véleményét ezzel kapcsolatban: „Ha azt mondanám, hogy ez nem így van, az hazugság lenne, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy teljes mértékben helytálló az állítás. A probléma gyökere a fiatalok válogatásában rejlik. Nagyobb termetű játékosok nélkül nehéz felvenni a versenyt. Felül kell vizsgálni a tehetségkutatás tartalmát és az egész felkészítési koncepciót. Különböző úton lehet eljutni a megoldásig, jó lenne, ha mi is átállnánk oda, ahol már tizennégy évesen megemeltetik a súlyzót a gyerekkel. Azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy saját, működőképes szisztémát fejlesszünk ki országszerte. Egy biztos: hosszú évekbe telik.” Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.