UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-02-02 19:54

Kettős magyar vereség

Habár mindkét magyar kosárlabdacsapat másodszorra is kikapott a fiúk rangos U16-os Szent István-kupájának küzdelmeiben, mégis vannak pozitívumok, amelyekről beszél is honlapunknak a két vezetőedző. Pető Ákos, az Alba Fehérvár mestere például így vélekedik a szombati, Barcelona elleni mérkőzésről: „Amennyiben ugyanilyen mentalitással és kevesebb hibával játszunk, reális esélyünk van a győzelemre. Nem ijedünk meg egyetlen címertől sem.”

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Az U16-os fiúk Székesfehérváron zajló Szent István-kupáján mindkét hazai együttes begyűjtötte a második vereségét, amely nagyobb különbségű volt, mint az első fordulóbeli. Ennek ellenére a házigazda Alba Fehérvár méltán elégedett lehet a teljesítményével, hiszen játékosai nagyot küzdöttek, s majdnem három negyeden át vezettek a német Alba Berlin ellen. Végül 11 ponttal, 85−74-re alulmaradtak. „Méltán lehetünk büszkék a mostani játékunkra, mert nagyszerű küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot a srácok. Irányítottunk a harmadik negyed feléig, úgy, hogy sokkal erősebb csapat állt velünk szemben. Sajnos a németek a végjátékban ránk tudták erőltetni az akaratukat. Nálunk rengeteg volt az eladott labda és a ki nem kényszerített hiba. Az Alba Berlin hasonló erőt képvisel, mint a következő ellenfelünk, a Barcelona. Amennyiben ugyanilyen mentalitással és kevesebb hibával játszunk, reális esélyünk van a győzelemre. Nem ijedünk meg egyetlen címertől sem.” – mondta a mérkőzés után Pető Ákos, az Alba Fehérvár edzője. Német ellenféllel szemben állt fel pénteken az U16-os válogatott is, és súlyos, 21 pontos vereséget szenvedett a Bayern Münchentől.  Váradi Attila szövetségi kapitány azonban nem csak kritikát fogalmazott meg a látottak kapcsán.

Az U16-os magyar válogatott holnap, a Real Madriddal néz farkasszemet
Az U16-os magyar válogatott holnap, a Real Madriddal néz farkasszemet
„Sajnos az egy nappal korábbi játékunkhoz képest jócskán visszaesett a teljesítményünk. Ugyanakkor dicséretes volt a fiúk akaratereje, rendkívül motiváltan álltak hozzá a közös munkához és a mérkőzésekhez az elmúlt néhány napban. Európa legjobb utánpótlás-alakulatai közül is részt vesz néhány ezen a tornán, és a riválisok rettenetesen komolyan is veszik az eseményt, amely tökéletes szintfelmérőül szolgál nekik. Ahogyan nekünk is, ám sokkal nehezebb a dolgunk, mivel jól összeszokott, rendkívüli precizitással összekovácsolt együttesek ellen lépünk pályára. Mindezeket figyelembe véve azt kell mondanom: tisztességgel helytálltunk.” Az Alba Fehérvár szombaton a Barcelonával szemben bizonyíthat, míg a magyar válogatott a Szent István-kupán már négyszer győztes Real Madrid ellen lép pályára. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.