UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2018-02-17 14:25

Boldogság a hatodikon

Jég dupla whiskey-vel… – akár Charlie fülbemászó számának címe is eszünkbe juthatott a pjongcsangi téli olimpia szombati napján, a rövid pályás gyorskorcsolyázók versenyei közben. Egészen a döntőkig, mert a férfiak 1000 m-es fináléjában a nem is olyan régen még a korosztályos világversenyeken hasító, 22 esztendős, a szakág első ötkarikás érmének megszerzésében reménykedő Liu Shaolin Sándort kizárták. Igaz, az „alanyi jogon” utánpótláskorú, s már a legjobbak közé jutásával hatalmas bravúrt elérő, 19 éves Jászapáti Petra hatodik – vagyis pontszerző – helye már-már szenzációként értékelhető.

Munkatársunktól – utanpotlassport.hu A Gangneung Jégcsarnokban három magyarért szoríthattunk a rövid pályás gyorskorcsolyázók szombati versenynapján. A férfiak 1000 m-es számának negyeddöntőjében Liu Shaolin Sándor (22) eszelős futamban zárt az első helyen, majd habkönnyen abszolválta az elődöntőt, amelyből másodikként, magabiztosan jutott az ötfős „végjátékba”. Ott sokáig a mezőny végén korcsolyázott, majd két körrel a vége előtt megkísérelt előzni, de elcsúszott (az érem meg elúszott), s vele együtt két dél-koreai versenyző is a palánknál landolt. A peches futam azonban még annál is balszerencsésebb véget ért, mert a bírák a videofelvétel megtekintése után Liut kizárták, így továbbra is várni kell a short track első magyar olimpiai dobogós helyezésére. Az arany a kanadai Samuel Girard-é lett. A nők 1500 m-es viadalán két utánpótláskorú versenyzőnk is érdekelt volt. A 18 éves, az év elején, Drezdában felnőtt Eb-bronzérmes Bácskai Sára Luca reményei sajnos hamar szertefoszlottak, mert az ötödik helyen célba érő fiatalt szintén diszkvalifikálták. Sportolói erényeiről azonban sokat elárul, hogy néhány perccel később így nyilatkozott: „Belülről nem éreztem ennyire durvának a szituációt, de miután megnéztem a videót, azt kell, hogy mondjam, teljesen jogos volt a büntetésem.”

Jászapáti Petra Forrás: haon.hu
Jászapáti Petra Forrás: haon.hu
A 19 éves Jászapáti Petra – aki az említett drezdai Eb-n a második helyezett váltó tagja volt – már az előfutamban jelezte: nem akármilyen formában van. A két éve, Lillehammerben ifjúsági olimpiai ezüstérmes, szegedi tinédzser a táv felénél feljött a második helyre, majd rövid ideig vezette is a mezőnyt, a célba pedig dél-koreai riválisa mögött és centikkel kínai vetélytársa előtt ért be. Következhetett a negyeddöntő! És ott az újabb bravúr… Petra az utolsó előtti körig a hatodik helyen korcsolyázott, ám akkor – hogy azért mi se átkozzuk el Fortunát – ketten is elestek az előtte haladók közül (az egyikük Elise Christie, Liu Shaolin Sándor brit barátnője volt), így a magyar lány kényelmesen csúszhatott át a célvonalon másodikként – egyben döntősként! A finálé héttagú mezőnyét két dél-koreai, egy-egy holland, olasz, kanadai és kínai alkotta a bombameglepetésre idáig jutó Jászapáti mellett, ám titkon abban bíztunk: ha már minden ilyen váratlanul jól alakult, hátha sikerül megismételni – felülmúlni? – a szakág olimpiai történetének legjobb magyar eredményét, Huszár Erika 2006-ban, Torinóban szintén 1500-on elért negyedik helyét. Nem sikerült, Jászapáti csak itáliai riválisát tudta megelőzni, de ezúttal bánkódásra az égvilágon semmi ok nem volt: a hatodik helyért hosszú-hosszú kalaplengetés jár. A győztes a dél-koreai Csoj Min-dzseong lett. „Az volt a célom, hogy ne bánjak meg semmit a verseny után, és ezt sikerült elérnem. Ennek talán jobban örülök, mint az olimpiai pontnak. Mindenképpen meg akartam ragadni a lehetőséget, és úgy érzem, most igenis büszke lehetek magamra” – mondta fülig érő szájjal az annak idején a görkorcsolyát jó érzékkel jégkorcsolyára cserélő ifjú hölgy, és mi sem természetesebb, a magunk részéről csatlakozunk az előttünk szólóhoz: bizony tessék nagyon büszkének lenni erre az eredményre! Amúgy az 1500-on avatták a nap egyetlen tizenéves olimpiai bajnokát a dél-koreai leány személyében, aki 19 esztendős, míg az ezüstöt a 17 éves, kínai Li Jinyu nyakába akasztották. Két fiatal érdekes módon lett második – a saját, idősebb honfitársa mögött. Kettős japán győzelem született a férfi műkorcsolyázók egyéni versenyében: Hanju Juzuru megvédte elsőségét, ő az első férfi 1952 óta, akinek ez sikerült (akkor az amerikai Dick Button lett aranyérmes, 1948 után ismét). Pjongcsangban a 23 éves győztes mögött a fiatalabb japán, a 20 esztendős Soma Uno szerezte meg az ezüstöt. A 27 éves, svájci Sarah Höfflin nyerte meg a síakrobaták slopestyle számát (az utolsó sorozat előtt még a harmadik helyen állt, ám akkor aranyat érő ugrást mutatott be, egyedüliként 90 pont fölé jutva). De svájci az ezüstérmes is, a mindössze 18 esztendős Mathilde Gremaud. Nála eggyel idősebb, de eggyel még a húsz alatt van a bronzérmes, a brit Isabel Atkin és a negyedik helyezett, az amerikai Maggie Voisin is. A legérdekesebb győzelem az alpesi síben született. A cseh Ester Ledecká – mondhatni – előzmények nélkül nyerte meg a szuper-óriásműlesiklást. Bár már 22 éves, de az alpesiben szinte új arcnak mondható. Eddig ugyanis jórészt snowboardban versenyzett, és az edzője le is akarta beszélni a szuper-G-ről, mondván, hogy ott aztán abszolút esélytelen. De Ester ihletett állapotban száguldott lefelé. Olyannyira, hogy noha a cél előtt hibázott, de úgy korrigált, hogy a sebessége nem sokat csökkent, és egy századmásodperces különbséggel le tudta győzni az ezüstérmes, osztrák Anna Veithet. Volt már ilyen a szuper-G olimpiai történetében… 2002-ben Salt Lake Cityben az olasz Daniela Ceccarelli úgy nyerte meg a számot, hogy semmiféle jelentős eredménye nem volt odáig. Mi több, az egész pályafutása során mindössze háromszor állhatott fel világkupaverseny dobogójára, de egyszer sem a legfelső fokra. Igaz is, olimpiát kell nyerni, nem sok kisebb versenyt!... De Ledecká még nála is különb dolgot tett. Ő ugyanis kölcsön léccel ment végig a pályán.

23. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PJONGCSANG A 8. versenynap aranyérmesei ALPESI SÍ. Szuper-óriásműlesiklás. Nők: Ester Ledecká (Csehország, 22 éves) BIATLON. 12.5 km, tömegrajt. Nők: Anastasiya Kuzmina (Szlovákia, 33) MŰKORCSOLYA. Egyéni. Férfiak: Juzuru Hanju (Japán, 23) RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA. 1500 m. Nők: Csoj Ming-dzseong (Koreai Köztársaság, 19) RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA. 1000 m. Férfiak: Samuel Girard (Kanada, 21) SÍAKROBATIKA. Lejtő (slopestyle). Nők: Sarah Höfflin (Svájc, 27) SÍFUTÁS. 4x5 km-es váltó. Nők: Norvégia (Ingvild Flugstad Østberg – 27, Astrid Uhrenholdt Jacobsen – 30, Ranghild Haga – 27, Marit Bjørgen – 37) SÍUGRÁS. Nagysánc. Férfiak: Kamil Stoch (Lengyelország), 30 SZKELETON. Nők: Lizzy Yarnold (Nagy-Britannia, 29)