UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-03-05 15:41

Pislákoló fény

Az múlt héten mért szégyenteljes adatokat követően az NB I 21. fordulójában több lehetőséget kaptak a fiatal labdarúgók: ezúttal minden lejátszott találkozón bevetettek U20-as futballistát. A pályára lépett öt fiatal által a játékban töltött 330 perc azonban csak az előző játéknap fényében tekinthető pozitívnak, ugyanis jelentősen elmarad az őszi átlagtól. Teljes képet viszont csupán a Honvéd−Videoton mérkőzés pótlása után kaphatunk.

Leiner Soma - utanpotlassport.huHárom játékos és 180 perc - sosem volt még olyan mélyen az MLSZ ajánlása, mint a múlt héten. Miután tovább már nemigen lehetett süllyedni, bíztunk a fejlődésben, és az adatok enyhe emelkedésében. A 21. fordulóban ezt tapasztaltuk is, hiszen a lejátszott öt mérkőzés mindegyikén szerepet kapott egy-egy fiatal. Így nem nehéz eljutni a következtetésig, hogy a pályára lépett csapatok fele biztosított lehetőséget U20-as játékosnak. Ugyan az időjárás továbbra sem kedvezett a futballnak, a Honvéd és a Videoton összecsapását leszámítva megrendezték a találkozókat.

Óvári Zsolt (j) bekerült a kezdőbe, a DVTK pedig legyőzte a Ferencvárost Forrás: dvtk.eu
Óvári Zsolt (j) bekerült a kezdőbe, a DVTK pedig legyőzte a Ferencvárost Forrás: dvtk.eu
Az évad percrekordere, Haris Attila (21) ezúttal is kilencven percet teljesített a Balmazújváros együttesében. Az újonc az előző fordulóban aratott debreceni sikerét követően ezúttal a Pakssal játszott gól nélküli döntetlent, hazai környezetben. Az atomváros csapatában ugyan csak magyar labdarúgók léptek pályára, fiatal azonban nem volt közöttük. A forduló rangadóját a DVTK és a Ferencváros játszotta Miskolcon (2−1). Bódog Tamás ezúttal a kezdőbe nevezte Óvári Zsoltot (20), sőt a fiatal szélső végigjátszotta a találkozót, tevékeny részt vállalva a piros mezesek fordításából. Hasonló utat járt be az újpesti Pávkovics Bence (20), hiszen az előző fordulóban ő is a kispadról figyelte az eseményeket, ám ezúttal az elsőtől az utolsó sípszóig a pályán volt. Győzelemnek azonban nem örülhetett, sőt, a Mezőkövesd a remeklő Koszta Márk (21) duplájának köszönhetően elvitte a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból. A támadó ugyan kiöregedett a fiatalszabályból, és eligazolt Kispestről, jól kezeli a váltást: immáron hét gólnál jár az évadban. Az MTK-tól kölcsönben szereplő Vogyicska Bálint (20) bekerült a Vasas kezdőjébe, de ennél több örömre nem volt oka. Edzője a 60. percben, 0−3-as állásnál cserélte le a Haladás elleni bajnokin. A szombathelyiek ugyan vezetik a klubok rangsorát a fiatalok játékperceit illetően, Michal Hipp kinevezése óta legfeljebb epizódszerepet kapnak az U20-as labdarúgók. Ezúttal azonban még ennyi sem jutott nekik, az ősszel három gólt szerzett Kiss Tamás (17) a kispadról figyelte az eseményeket. A játéknap ötödik mérkőzésén, a Puskás Akadémia és a Debrecen összecsapásán alig pár percet kapott Csősz Richárd (20) a cívisvárosiak együttesében, míg a felcsútiak ezúttal sem szerepeltettek 1997 után született futballistát. Így a tíz csapat fele biztosított játéklehetőséget egy-egy U20-as játékosnak, akik összesen 330 percet töltöttek a pályán. A fordulóról teljes képet a Honvéd−Videoton pótlása után kaphatunk, ám az mindenképp biztató, hogy sikerült elmozdulni a múlt heti mélypontról.

A FIATALSZABÁLY ADATAI A 2017/18-AS BAJNOKSÁGBAN 1. forduló. 6 csapatban 10 játékos 799 percet játszott. 2. forduló. 7 csapatban 11 játékos 644 percet játszott. 3. forduló. 9 csapatban 16 játékos 863 percet játszott. 4. forduló. 7 csapatban 9 játékos 655 percet játszott. 5. forduló. 9 csapatban 12 játékos 671 percet játszott. 6. forduló. 10 csapatban 13 játékos 864 percet játszott. 7. forduló. 8 csapatban 11 játékos 557 percet játszott. 8. forduló. 5 csapatban 8 játékos 480 percet játszott. 9. forduló. 8 csapatban 10 játékos 612 percet játszott. 10. forduló. 8 csapatban 12 játékos 677 percet játszott. 11. forduló. 5 csapatban 7 játékos 620 percet játszott. 12. forduló. 9 csapatban 14 játékos 765 percet játszott. 13. forduló. 8 csapatban 12 játékos 812 percet játszott. 14. forduló. 11 csapatban 16 játékos 938 percet játszott. 15. forduló. 8 csapatban 14 játékos 868 percet játszott. 16. forduló. 10 csapatban 12 játékos 620 percet játszott. 17. forduló. 8 csapatban 8 játékos 505 percet játszott. 18. forduló. 7 csapatban 7 játékos 536 percet játszott. 19. forduló. 5 csapatban 8 játékos 455 percet játszott. 20. forduló. 2 csapatban 3 játékos 180 percet játszott. 21. forduló. (5 mérkőzésen) 5 csapatban 5 játékos összesen 330 percet játszott.  A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK 1. Haris Attila (Balmazújváros) 1519, 2. Tóth Máté (Haladás) 1236 perc, 3. Óvári Zsolt (DVTK) 1222, 4. Kiss Bence (Haladás) 1108, 5. Banó-Szabó Bence (Honvéd) 1089, 6. Pávkovics Bence 1080, 7. Szivacski Donát (Vasas) 974, 8. Szalai Attila (Mezőkövesd) 867, 9. Kiss Tamás (Haladás) 572, 10.  Vogyicska Bálint (Vasas) 561, 11. Zachán Péter (Paks) 541, 12. Herjeczki Kristóf (Honvéd) 487, 13. Murka Bendek (Vasas) 479, 14. Csernik Kornél (FTC) 344, 15. Szűcs Kristóf (Újpest) 315, 16. Kleisz Márk (Vasas) 283, 17. Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd) 248, 18. Tóth Bence (Videoton) 118, 19. Orovecz Ádám (Balmazújváros) 111, 20. Bódis István (Balmazújváros) 90, 21. Csonka András (FTC) 56, 22. Csősz Richárd (DVSC) 55, 23. Szabó Bence (Videoton) 52, 24. Sallai Roland (Puskás Akadémia), Petró Balázs (Haladás) 26-26, 26. Fejős Áron (Paks) 21, 27. Kitl Miklós (DVTK) 20, 28. Kundrák Norbert (FTC) 4, 29. Ternován Patrik (DVTK), Bíró Péter (DVSC) 1-1 A KLUBOK SORRENDJE A FIATALOK JÁTÉKPERCEI SZERINT 1. Haladás 2703 perc, 2. Vasas 2205, 3. Budapest Honvéd 1835, 4. Balmazújváros 1720, 5. Újpest 1395, 6. DVTK 1266, 7. Mezőkövesd 867, 8. Paks 562, 9. FTC 404, 10. Videoton 170, 11. DVSC 56, 12. Puskás Akadémia 26 GÓLSZERZŐK 3 gól: Kiss Tamás (Haladás), 2 gól: Óvári Zsolt (DVTK), Haris Attila (Balmazújváros), 1 gól: Szivacski Donát (Vasas), Pávkovics Bence (Újpest), Tóth Máté (Haladás)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.