UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Korcsolyasportok

2018-03-06 15:13

Történelmi vk-arany

Óriási sikert ért el Bejczi Botond a Salt Lake Cityben rendezett világkupa-döntőben, megszerezte ugyanis a magyar gyorskorcsolyázás történetének első junior vk-győzelmét. A tömegrajtos versenyben nyert aranyérem értékét nagyban növeli, hogy a juniorválogatott többi tagjával egyetemben Bejczinek az ellenfelek edzésidejének a töredéke jut.

Majer Dániel A junior gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben rendezett világkupaversenyének győztese: Bejczi Botond. Ezt a mondatot még az érintettnek is szoknia kell, annyira váratlan volt a csodaszámba illő tett. Az egy héttel későbbi korosztályos vb-vel nagyjából azonos mezőnyben, az itthoni mostoha felkészülési körülmények ellenére. A nem mindennapi sikerről a válogatott szövetségi vezetőedzője, Szöllősi Szabolcs számolt be honlapunknak az Egyesült Államokból: „Boti már az innsbrucki Világ Kupa-versenyen is tizennegyedik lett a tömegrajtos versenyben, tehát az világos volt, hogy ebben a számban van a legnagyobb esélye a jó eredmény elérésére. Kicsit a short trackhez hasonlítanám, hiszen a jó taktikára és a szerencsére is szükség van ahhoz, hogy valaki az elejében legyen. Már az elutazást követően látszott, hogy remek formában van, majd az ezerötszáz és a háromezer küzdelmeit is biztatóan vette. A tömegrajtban egyszerűen jól taktikázott, míg a többiek kissé elszámították magukat. Amikor biztossá vált, hogy legrosszabb esetben is a negyedik helyen végez, nem elégedett meg ennyivel, tovább hajtott, és fölényesen nyert.”

Bejczi Botond a dobogó tetején
Bejczi Botond a dobogó tetején
Ezzel pedig nemcsak az edzőjét, de saját magát, valamint a riválisokat is igencsak meglepte. „Hitetlenkedve fogadta ő is és az ellenfelek is. A koreaiak a sisakjukat verték a földhöz, a mellettem álló svájci, észt és angol edző pedig velem együtt hajtotta Botit a végén. Igazán jó fejek voltak, mindenki gratulált és együtt örült velünk.” Botondot a fárasztó utazás és a nyolc óra időeltolódás sem segítette, valamint az sem, hogy 3000 méteren a világbajnoki szintidő kiharcolásáért is meg kellett küzdenie. „Szerdán érkeztünk, később, mint szerettük volna, a másik két versenyzőnknek, Kun Balázsnak és Malinovszky Lillának pedig nem sikerült olyan hamar átállnia, mint Botinak. Ennek ellenére Balázs ezer méteren, Lilla pedig ezerötszázon így is megjavította a junior országos csúcsot, míg Boti szintén új országos csúccsal teljesítette a szintidőt háromezer méteren. Balázs és Lilla sem szerepelt rosszul, de biztos vagyok benne, hogy a hétvégi junior-világbajnokságon sokkal jobb eredményre lesznek képesek.” Merthogy a március 9-én, pénteken, a világkupa-versenyhez hasonlóan a Salt Lake City-i Utah Olympic Ovalon zajló junior vb-n is szurkolhatunk a háromfős magyar különítménynek. Szöllősi Szabolcs nem bocsátkozik jóslatokba, óvatosan csak annyit mond: azzal elégedett lesz, ha mindegyikük a legjobbját nyújtja. Valljuk be, nem is lehet eredménykényszer a fiatalokon, hiszen a hazai edzéslehetőségeket figyelembe véve az is óriási teljesítmény, hogy egyáltalán a mezőnyben lesznek. „Már az előző világkupa-versenyen is azt gondoltam – miután mindannyian az első húsz környékén hozták sorra az eredményeket, – vajon mit szólnának az ellenfelek, ha tudnák, hogy december óta mindössze hétvégente egy-egy órát tudtunk jégen készülni? .Bízom benne, hogy egyszer ez is eljön és legalább azon a szinten tudjuk folytatni, ahol az elején elkezdtük, amikor azért többet tudtunk jégen készülni.” Egyéb korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon