UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-03-10 00:45

Az elődöntők következnek

Vasas–DVTK és Csata DSE–Pécs összecsapásra kerül sor a döntőbe jutásért a kosárlabda leány-juniorbajnokság nyolcas döntőjében. A hazai környezetben, a miskolci Generali Arénában a DVTK Akadémia első kísérlete a nagy dobásra nem sikerült, a Csata DSE leányai 18 pontos győzelmet arattak.

Munkatársunktól – utanpotlassport.hu A leány kosárlabda juniorbajnokság miskolci nyolcas döntőjének előzetesében jeleztük, hogy a két fő esélyes, a Csata DSE és a Vasas mellé bejelentkeztek a hazai környezetben játszó diósgyőriek is. Magyar Gergely vezetőedző azt mondta el, hogy csapata mentálisan és lelkileg is most érkezett arra a szintre, hogy ezen a téren a Csatával és a Vasassal is versenyképes. „Hazai pályán különösen erősek vagyunk, legrosszabb esetben is dobogóra szeretnénk állni.”

A Csata DSE és a DVTK összecsapásának mozgalmasságáról sokat elmond a fotó Forrás: hunbasket.hu
A Csata DSE és a DVTK összecsapásának mozgalmasságáról sokat elmond a fotó Forrás: hunbasket.hu
A dobogós esélyek megmaradtak, de az első nagy próba, a Csata elleni nem hozott meglepetést. Végig jobb volt a fővárosi gárda, bár „összetörni” nem tudta a hazaiakat. Nyolc pont különbség az első negyedben, hat a másodikban, így tizennégy pont különbséggel ment szünetre a két csapat. A harmadik negyedet két ponttal megnyerte a DVTK (14–12), de a végeredmény már nem lehetett vitás. Angyal Barbara (18 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz) vezérletével, magabiztosan nyert az esélyes. Tursics Krisztián, a Csata mestere mindenesetre gratulált a diósgyőrieknek, akik végig nagyot küzdöttek, és megnehezítették a csapata dolgát, amire amúgy nem sokszor van példa. A nap legérdekesebb mérkőzését is a DVTK vívta. Rangadó volt az is, a győri Széchenyi Akadémia ellen, hiszen a csoport második helye, és azzal az elődöntő volt a tét. A hazaiak az első negyedben gyakorlatilag lerohanták az ellenfelüket, 27–9-re elhúztak. Csakhogy a következő hármat egyaránt a győriek nyerték: három, öt, illetve négy ponttal. Az eredményt megfordítani azonban már nem maradt idő, a hazaiak viszont sikerrel álltak át energiatakarékos üzemmódra. Mégis érthető Gálos László szakmai igazgatónak, a győriek mesterének az értékelése: „A dekoncentrált első negyed után élete mérkőzését játszotta a csapatom. Minden elismerésem érte!” A B csoportból tehát a Csata és a DVTK jutott az elődöntőbe. Az A-ból, amint azt jeleztük, már az első napon biztosította a helyét a Vasas és a Pécs. Pénteken – egymás ellen – a csoportelsőség volt a tét, aminek amúgy nincs különösebb jelentősége. A mérkőzés nagyon gyorsan eldőlt, a Vasas 32 – 9-re (!) nyerte az első negyedet… Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

LEÁNY-JUNIORBAJNOKSÁG, DÖNTŐ, MISKOLC Csoportkör A csoport 2. forduló: DVTK Akadémia–Széchenyi KA 73–67. Csata DSE–Kecskeméti KC 101–38 3. forduló: Csata DSE–DVTK Akadémia 70–52 (22–14, 21–15, 12–14, 15–9). Ld: Angyal 18, Mányoki, Boros 10-10, ill. Halász 16, Kiss A. 14. Széchenyi KA–Kecskeméti KC 60 – 55 Végeredmény: 1. Csata, 2. DVTK, 3. Széchenyi, 4. Kecskemét B csoport 3. forduló: Vasas Akadémia/A–PEAC KA Pécs 89–47 (32–9, 12–18, 23–14, 22–6). Ld: Varga A. 20, Tóth O. és Kara 13-13, ill. Szűcs 17. BEAC-Újbuda KA/A–Soproni Darazsak Akadémia 64–57 Végeredmény: 1. Vasas, 2. Pécs, 3. BEAC, 4. Sopron A keresztjáték szombati műsora Az 5-8. helyért: BEAC–Kecskemét 10 óra, Széchenyi KA–Sopron 12. Elődöntő: Vasas–DVTK 14, Csata DSE–PEAC KA 16