UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2018-03-13 13:44

Bajnokok bónuszban

Az úszószövetségnek „A jövő bajnokai” utánpótlásprogramját ezentúl a pécsi Jancsik Árpád koordinálja. A Dél-Dunántúli régióvezető évek óta szívügyének tekinti a legfiatalabb korosztályok menedzselését, mostantól azonban hivatalosan is ő fogja össze az országos program szálait.

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu Új lendületet kapott idén az úszószövetség utánpótlásprogramja, „A jövő bajnokai”. Az évkezdet óta országszerte egymást érik a különböző programok, amelyek mind a résztvevő gyerekeknek, mind a szüleiknek és az edzőiknek hasznos információkkal szolgálnak. Több helyen is rendeztek régiós összejövetelt, és nem minden esetben uszodában. A Budaörsi Sportcsarnokban például Pest és Budapest 2. régió fiataljai az SMR izomlazító-hengerek használatával és a funkcionális edzések alapjaival ismerkedhettek meg. Utóbbit azért választották a szervezők, mert a kisebb klubokban gyakran hiányoznak a tornatermi feltételek a szárazföldi edzésekhez. A meghívott szakember éppen ezért olyan gyakorlatokat mutatott be, amelyek kis helyen, különösebb eszközök nélkül is kiválóan szolgálják a fiatal úszók speciális izomfejlesztését.

A Budaörsi Sportcsarnokban kettéválasztották a termet, s így egyszerre két foglalkozáson vehetek rész a fiatalok Fotó:Derencsényi István
A Budaörsi Sportcsarnokban kettéválasztották a termet, s így egyszerre két foglalkozáson vehetek rész a fiatalok Fotó:Derencsényi István
De mitől is kapott újabb lendületet a szövetség négy évvel ezelőtt útjára indított és azóta kisebb-nagyobb döccenőkkel, de folyamatosan és eredményesen működő utánpótlásprogramja? Elsősorban attól, hogy az ősszel megválasztott új elnökség, élén az új elnökkel Wladár Sándorral különösen fontosnak tartja az utánpótlás-nevelés felkarolását, és azt a legjobban a szövetség a saját programjával segíti. Ugyanakkor az is az új szeleknek kedvezett, hogy február elején Jancsik Árpád személyében, régi-új szakembert kértek fel a szálak összefogására. A Dél-dunántúli régió vezetőjének megbízásával valamennyi régiós első ember egyetértett, mivel egyértelmű volt az igény az országos program szervezésének jobb összehangolására, és ahhoz koordinátorra volt szükség. A pécsi sportvezető és edző pedig nemcsak pontos ismerője a területnek és problémáinak, de elkötelezett híve is a projektnek. Az ő elképzelése szerint „A jövő bajnokai”-nak nem korosztályos válogatottként kell működnie, hanem olyan legalsó szinten működő országos lefedettségű programnak, ahonnan később a legjobbak kinőnek. − Sportágunk bármilyen eredményes is, alkalmazkodnunk kell a világban zajló folyamatokhoz, és be kell csalogatnunk a gyerekeket az uszodába – mondja a program új koordinációs vezetője. – Egyre fiatalabb korban kezdődik a kiválasztás folyamata, a különböző sportágak szinte versenyeznek az ügyesebbek megszerzéséért. Ezért fontosak az apró figyelmességek, mint például a közös póló, amely a közösséghez tartozás élményét is megadja nekik. Ugyanakkor azt is tudjuk: ahogy szélesedik a bázis, az a minőség rovására is mehet. Éppen ezért erősítettük a képzést, több és gondosabban kiválasztott előadást tartunk, ráadásul mostantól a szülők bevonására is nagy gondot fordítunk. S bár a közös edzések, éppen a közösségépítő szerepük miatt, továbbra is a program fontos részét képezik, nem ettől lesz valaki igazán eredményes úszó. Sokkal inkább abban rejlik a fejlődés lehetősége, ha trénere folyamatosan tudja képezni magát. Erre a szövetség minden lehetőséget biztosít a programon keresztül.
A jövő bajnokait a szövetség  elnöke, Wladár Sándor és az olimpiai bajnok Darnyi Tamás is meglátogatta Fotó: Derencsényi István
A jövő bajnokait a szövetség elnöke, Wladár Sándor és az olimpiai bajnok Darnyi Tamás is meglátogatta Fotó: Derencsényi István
Az új rendszert persze mindenkinek szoknia kellett, maguknak a régióvezetőknek is. Ám egyre nagyobb bátorsággal hívják a kilenc szakemberből összeállított csapat valamelyikét a helyi programokra. A dietetikus, a sportpszichológus, a teljesítménydiagnoszta, a gyógytornász és az erőnlétfejlesztő edzők előadásai szabadon választhatóak, így a régióvezetők igényeik szerint szervezhetik meg a rendszeres összejöveteleket, amelyekre mostantól a szülőket éppúgy várják, mint gyerekeiket és az edzőket. Ezzel messzemenőkig egyetért Petrov Iván utánpótlás-kapitány, akinek gyakorlatilag a keze alá dolgoznak a régiós edzők, hiszen a serdülőválogatott éppen „A jövő bajnokai”-korosztályból alakul: − Elengedhetetlen, hogy kívülről érkezett sporttudományos szakembereket is bevonjunk a gyerek-edző-szülő hármasba. Hidat képezhetnek a szülő és az edző között gyakran kialakuló kommunikációs szakadékok felett. Pedig alapvetően mindketten ugyanazt szeretnék, hogy a gyerek sikeres úszó legyen. Mindketten látják benne a nagy bajnokot, ám néha valamiért mégis kétfelé húznak, aminek a gyerek és persze az eredményesség látja kárát. Azért kiváló ez a program, mert sok olyan előadás érkezhet vele a legkisebb régiókba is, amely messze túlmutat az úszáson. A szülők meghallgathatják, hogy működik ideális esetben a felnőtt-gyermek kapcsolat, milyen táplálkozásra van szüksége a fejlődésben lévő szervezetnek, vagy hogyan érdemes a fiatalok idejét beosztani. Most persze mondhatnák, hogy ez nem a mi dolgunk, de szerintem ez nem így van. Nemcsak eredményeket várunk a gyerekektől, de felelősek is vagyunk azért, hogy egészséges felnőtteké váljanak. Az már a bónusz, ha egy nap tényleg bajnokok lesznek. További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.