UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-03-14 11:36

Ketten a négyben

A Porto és a Barcelona jutott elsőként a labdarúgó UEFA Ifjúsági Liga elődöntőjébe. Mindkét együttes hamar dűlőre vitte a Tottenham, illetve az Atlético Madrid elleni mérkőzést, hiszen már az első félidőben kialakította a végeredményt. Szerdán a Manchester City−Liverpool és a Real Madrid−Chelsea párharcot követően válik teljessé a legjobb négy mezőnye.

Leiner Soma - utanpotlassport.huKedden megkezdődött a legjobb nyolc csapat küzdelme az elődöntőbe jutásért, az UEFA Ifjúsági Ligában. A negyeddöntő első játéknapján az egyetlen talpon maradt portugál együttes, a Porto látogatott a Tottenham gárdájához, míg a Barcelona hazai pályán fogadta az Atlético Madridot. A mérkőzések győztesei − a sorozathoz hűen − automatikusan továbbjutottak, hiszen nem visszavágós rendszerben folynak a párharcok.

A Porto remekelt Londonban, és búcsúztatta a Tottenham együttesét Forrás: tottenhamhotspur.com
A Porto remekelt Londonban, és búcsúztatta a Tottenham együttesét Forrás: tottenhamhotspur.com
A Spurs és a Porto összecsapásának az elődöntőn túl is volt tétje, hiszen az egyetlen luzitán csapatot leszámítva kizárólag angol, illetve spanyol együttesek szerepelnek a legjobb nyolc névsorában. Így a kérdés az volt, hogy a portugálok meg tudják-e akadályozni a két ország egyeduralmát a négy között. Hamar bebizonyították, hogy igen. Ugyan a londoniak uralták az első félórát, a vendégek szereztek vezetést: Moreira szögletét Leite bólintotta kapura, a labda pedig Oliver Skipp lábáról vágódott a sarokba (0−1). A Spurs középpályása tíz perccel később is negatív főszereplő volt, eladott labdáját követően Irala fejezte be a portugálok kontratámadását (0−2). Ugyan a fordulást követően aktív volt a hazai együttes, nem tudott komoly helyzetet kialakítani, sőt a ráadásban Marsch begyűjtötte második sárga lapját is. A narancsmezes Porto így megérdemelten jutott a négy közé, és várhatja a Real Madrid−Chelsea párharc győztesét.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, NEGYEDDÖNTŐ Tottenham Hotspur−FC Porto 0−2 (0−2) Tottenham Hotspur: Austin − Hinds, Tanganga (Duncan a félidőben), Eyoma, Reynolds (Brown 68.) − Skipp, Marsch, Shashoua − Griffiths, Maghoma (Patterson a félidőben), Bennetts. Vezetőedző: John McDermott FC Porto: Costa − Queiros, Justiniano, Leite, Bessa − Musa, Moreira, Pires (Lameira 91.), Baro (Sousa 82.) − Irala (Maleck 76.), Queta. Vezetőedző: Brandao Gól: Skipp (öngól, 30.), Irala (40.) Kiállítva: Marsch (95.)

Már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás kérdését a Barcelona Forrás: fcbarcelona.com
Már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás kérdését a Barcelona Forrás: fcbarcelona.com
Hasonló forgatókönyv szerint zajlott a Barcelona és az Atletico Madrid csatája, hiszen ott is eldőltek a lényegi kérdések 45 perc alatt. A Paris Saint-Germain együttesét magabiztos játékkal búcsúztató katalánok bekezdtek a fővárosiak ellen is, sorra alakították ki a helyzeteket. Erőfeszítéseik a 25. percben értek góllá, Mendez remek cselek után lőtte ki a bal alsót (1−0). A vezetés megszerzése után még dominánsabb Barcelona a szünet előtt tovább növelte előnyét: Collado lapos lövése talált utat a kapuba (2−0). Az irányítást a második játékrészben sem adta ki a kezéből Francisco Pimienta együttese, a helyzetek azonban kihasználatlanul maradtak. Aligha bánja ezt a tréner, hiszen csapata könnyed játékkal verekedte be magát a négy közé, ahol a Manchester City vagy a Liverpool következik.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, NEGYEDDÖNTŐ FC Barcelona−Atletico Madrid 2−0 (2−0) FC Barcelona: Pena − Morer (Morey 92.), Movilla (Comas 72.), Mingueza, Miranda − Jaime (Orellana 77.), Collado, Puig − Mendez, Ruiz, Perez. Vezetőedző: Francisco Pimienta Atletico Madrid: dos Santos −Isaac, Aliaga, Montero, Gastanaga − Aguero, Castro, Moya, Munoz − Clemente, Salomon. Vezetőedző: Manuel Cano Martin Gól: Mendez (25.), Collado (42.)

A fentebb említett találkozókkal zárul tehát a negyeddöntő programja, az angol csapatok párharca 14 órakor, míg a Real Madrid és a Chelsea összecsapása 16 órakor kezdődik. További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.