UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2018-03-19 19:12

Kamatozó kapcsolatok

Nemrég a Stellazzurra Roma akadémiáján járt a Szolnoki Sportcentrum négy ifjú játékosa, hogy edzéseken, illetve egyéni képzésben vegyen részt. A két csapat tavaly nyáron állapodott meg az együttműködésről, azóta a Tisza-partiak már többször is jártak az olasz fővárosban.

UP-info ‒ utanpotlassport.hu Nem csak névleges volt az a megállapodás, amelyet tavaly kötött egymással a Stellazzurra Roma és a Szolnoki Sportcentrum. Nemrég négy fiatal magyar tölthetett el néhány napot Európa egyik legjobb utánpótlás-nevelő akadémiáján. A Tisza-partiak különböző korosztályos játékosai nem először utaznak Olaszországba, Pór Péter szakmai igazgató elmondása szerint idén negyedszer járnak az itáliai fővárosban.

Nem először jártak Rómában szolnoki tehetségek Forrás: hunbasket.hu
Nem először jártak Rómában szolnoki tehetségek Forrás: hunbasket.hu
A mostani látogatás alkalmával csapatedzések mellett egyéni foglalkozásokon is felmérték a gyerekek képességeit, ráadásul saját edzéstervet is készítettek a fiataloknak, amelyet itthon követnek. „A játékosaink koncentráltságát javította, hogy az edzéseken az angol volt a kommunikáció nyelve. Így ugyanis maximálisan figyelniük kellett, hogy megértsék a feladatokat és pontosan végre tudják hajtani.  Hiszek abban, hogy a környezetváltozás segíti a fejlődésüket, hiszen láthatták, hogy a különbségnek csak egy része rejlik a tehetségben. A kemény munka, a koncentráció és a fegyelem tanulható” ‒ idézi Pór Pétert az hunbasket.hu. A fiatalok ezúttal a szakmai igazgatóval utaztak Rómába, aki óriási lehetőségeket lát az együttműködésben. „A legjobbjaink egy-egy szezonban akár többször is megfordulhatnak a római akadémián, s olyan kapuk nyílhatnak meg előttük, amilyenekről csak álmodhat a legtöbb ifjú magyar kosaras” ‒ fogalmazott. A Szolnoki Sportiskola U16-os csapata egyébként a hétvégén a székesfehérvári EYBL-rájátszásban is érdekelt volt, arról bővebben ITT. További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.