UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Birkózás

2018-03-20 09:49

Úton a győri Eb felé

Kétszázhúsz versenyző indult a diák és serdülő leányok országos bajnokságán, a Pestszentimrei Sportkastélyban. A nagyobbaknak ez volt a második állomás a válogatottsághoz vezető úton, amely idén különösen fontos, hiszen Győrben rendezik meg a korosztály Európa-bajnokságát.

Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Idén is a Pestszentimrei Sportkastély adott otthont a diák és serdülő leány országos bajnokságnak. A két korcsoportban összesen 220 versenyző mérte össze a tudását. A nagyobbaknál nem csak a bajnoki cím volt a tét, hiszen a szövetség ezt a viadalt jelölte ki második válogatóversenynek a győri serdülő Európa-bajnokság előtt. A fiataloknak már csak egy lehetőségük maradt, hogy helyet szerezzenek az Eb-csapatban. Péteri András, a leányok vezetőedzője elmondta, hogy sokkal erősebb, és stabilabb ez a mezőny, mint a tavalyi. Ennek okán még az a birkózó sem lehet teljesen biztos magában, aki mindkét eddigi versenyről aranyéremmel tért haza: „Látszik a lányokon, hogy nagyon akarnak győzni. Azt gondolom, ez részben annak is betudható, hogy hazai rendezésű Európa-bajnokság vár a korosztályra. Éppen ezért még az sem lehet biztos az elsőségében, aki ezidáig már kétszer felállt a dobogó legfelső fokára. A tavaszi szünetben Tallinnba utazunk felkészülési táborba, majd április 7-én Budapesten lesz nemzetközi csapattalálkozó, nyolc ország részvételében, amelyen külön indul a magyar és Budapest-válogatott. Fontos, hogy minél többen szerezzenek nemzetközi tapasztalatot, hiszen ebben a korban nagyon gyors ütemben lehet fejlődni.” Péteri arról is beszélt, hogy a győri kontinensviadalon Magyarországnak lehetősége nyílik arra, hogy a tíz súlycsoportban 13 birkózót indítson, így lesz három olyan kategória, amelyikben két magyar szerepelhet. Lehetségesnek tartja, hogy 33 és 36 kilogrammban is él ezzel a lehetőséggel, hiszen ott Fáth Laura és László Nikolett vezeti a rangsort, és ők nagyon fiatalok (engedéllyel indulnak a serdülők között). Rajtuk kívül szeretne két idősebb, hasonló képességekkel és erőnléttel bíró leányt szőnyegre küldeni, mivel a nemzetközi mezőnyben rengeteget számít egy-két év plusz.

Matyi Vivien serdülőbajnok lett a 46 kilósok között
Matyi Vivien serdülőbajnok lett a 46 kilósok között
A mester azt is kifejtette, hogy van két olyan lány, akitől többet vár az idén: „A negyvenhat kilogrammos Matyi Vivien és az ötven kilós Szenttamási Róza nagyon agresszív, dinamikus birkózást képvisel, és ez valamelyest kiemeli a mezőnyből. Vivien inkább a fizikumával nyeri a pontokat; a fejlefogásból indított akciók a kedvencei, de bőven van hová fejlődnie. Leginkább a láb védését kell tökéletesítenie. Róza sokkal mozgékonyabb, lendületes, hatékony és sikeresen támad lábra. Ami a földharcot illeti: fantasztikusan fűzi be az orsót ellenfelein, és nagyon nehéz megtalálni ellene a megfelelő defenzívát találni ellene.” Péteri mindemellett kiemelte, hogy az összes esélyes versenyzőt egyénileg értékeli, amellett felméri, melyek azok a képességei, amelyeket leginkább fejlesztenie kell az elkövetkezendő három-négy hónapban a szakosztályában is. Ennek érdekében folyamatos konzultálásban van az egyesületek edzőivel. Szerinte ha minden ugyanolyan irányban halad, amerre most, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy két-három éremmel zárja az Európa-bajnokságot a szakág.

DIÁK ÉS SERDÜLŐ LEÁNY ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, PESTSZENTIMRE Diák országos bajnokok 28 kg: Balázs Éda. 31 kg: Bóha Angéla. 34 kg: Kapuvári Liliána. 37 kg: Varga Bernadett Napsugár. 40 kg: Kaszás Elza. 43 kg: Jagicza Glória. 46 kg: Koleszár Evelin. 49 kg: Tari Krisztina. 52 kg: Huszár Regina. 56 kg: Müller Petra. 60 kg: Szuh Violetta. 65 kg: Bocsa Vivien. +65 kg: Tóth Ramóna Serdülő országos bajnokok 33 kg: Fáth Laura. 36 kg: Sebők Kinga. 39 kg: László Nikolett. 42 kg: Szabó Szonja. 46 kg: Matyi Vivien. 50 kg: Szenttamási Róza. 54 kg: Vizi Flóra. 58 kg: Elekes Enikő. 62 kg: Újfalvi Lili. 66 kg: Fábián Orsolya. +66 kg: Virág Zsófia

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.