UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2018-03-25 19:11

Bravúrezüst a Pinocchióról

Szép sikert ért el a 16 éves Tóth Zita, a Vasas alpesi sízője az olaszországi Abetonéban rendezett, 36. Pinocchio-viadalon: második lett műlesiklásban. A versenyre a szakág európai nagyhatalmai is elküldték a fiataljaikat.

K. N. – utanpotlassport.hu Tóth Zita, a Vasas SC tizenhat esztendős síelője a mostani szezonban már megvillantotta oroszlánkörmeit, hiszen Andorrában, a Borrufa-kupán négy aranyérmet is nyert. A dolog akkori szépséghibája annyi volt, hogy egyetlen alpesi hatalom sem képviseltette magát. Nem úgy, mint most a toszkánai Abetonéban.

Magyar fiatal a dobogó második fokán
Magyar fiatal a dobogó második fokán
Zita nem illetődött meg, és bebizonyította, hogy a legjobbak között a helye, ugyanis egyetlen ellenfél, a lett Dzenifera Germane tudta megelőzni. A dobogó második fokáról viszont az osztrák (!) Fritzenwallnert ő szorította le. Az első futamban jelentős különbséggel utasított maga mögé, olyannyira, hogy az osztrák a másodikban hiába ment jobb időt, Zitát nem tudta befogni. „Nagyon sok edzés vezetett a sikerhez. Ausztriai sígimnáziumban, távol a szüleimtől, készülök a versenyekre ‒ értékelt honlapunknak a magyar ezüstérmes. – A célom az, hogy egyszer olimpiai bajnok legyek. Most egy korszak véget ér, a serdülőből fellépek az ifjúsági korosztályba, ahol sokkal keményebb ellenfelekkel kell szembenéznem. 2020-ban Lausanne ad otthont az ifjúsági téli olimpiának, ahova természetesen szeretnék eljutni.” „Az U16-os korosztályban három kiemelkedő verseny van, az egyik a mostani, a Pinocchio – mondta Stark Márton szövetségi kapitány. – Három év kemény munkája látszik most beérni. Zita nagyszerűen fejlődik, amit az eredményei is bizonyítanak. Az ifjúsági mezőnyben már jóval nehezebb dolga lesz. Hosszabb lécek, idősebb ellenfelek, teljesen más szellemben kell a rajthelyre állni a versenyeken.” Most azonban játsszunk el a gondolattal: mi van, ha Zita ilyen ütemben fejlődik tovább? „Ha minden így megy tovább, Zitában megvan a sikeres pályafutás lehetősége. Nagyon nehéz dolga lesz, sok minden történhet odáig. A síelésben a sérülés kockázata is magas, szóval, ne szaladjunk még nagyon előre. Amit most tudunk: kétség sem férhet Zita tehetségéhez" – mondta a kapitány a Mol Új Európa Alapítvány támogatottjáról. Viszont láthatjuk, hogy semmi sem lehetetlen ‒ kivéve forgóajtón átsíelni. Egyéb korosztályos hírek SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

36. PINOCCHIO UTÁNPÓTLÁSVERSENY, ABETONE (OLASZORSZÁG) LEÁNYOK, U16 Műlesiklás: 1. Dzenifera Germane (lett) 1:34.56 perc (44.43, 50,13 mp), 2. Tóth Zita 1:38.36 (46.08, 52.28), 3. Teresa Fritzenwallner (osztrák) 1:39.56 (47.81, 51.75), …24. Babos Panna 1:44.49 (49.54, 54.95)