András Csaba az egyetlen magyar indulója az asztaliteniszezők vasárnap kezdődő ifjúsági világbajnokságának. A szövetség sportigazgatójával, Fazekas Péterrel beszélgettünk arról, mire lehet képes a játékos.
Asztalitenisz
Asztalitenisz: Dari Helga párosban ezüstérmes az ifjúsági portugál nemzetközi bajnokságon
Nagyot küzdve, izgalmas mérkőzések után jutott be a 17 éves Dari Helga és amerikai partnere, Faith Thung a portugál nemzetközi asztalitenisz-bajnokság ifjúsági leány páros versenyének döntőjébe, ahol aztán az egyiptomi duó jobbnak bizonyult, így Dariék ezüstérmet szereztek.
„Egyre inkább leszakadunk Európától” − mondta a Magyar Asztalitenisz Szövetség sportigazgatója, Fazekas Péter a szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság után
A szombathelyi ifjúsági és serdülő magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot egy bronzéremmel zárta a magyar küldöttség: a serdülők között Huzsvár Erik és Szántosi Dávid állhatott párosban a dobogóra. A hazai szövetség sportigazgatójával, Fazekas Péterrel beszélgettünk a történtekről, a szakember ráadásul őszinte kritikával is illette a hazai utánpótlás-nevelő rendszert.
Asztalitenisz: Huzsvár Erik és Szántosi Dávid serdülőcsapatban szerzett bronzérmet a magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon Szombathelyen
Megsüvegelendő teljesítményt nyújtva szerzett bronzérmet első számú serdülő fiúcsapatunk Szombathelyen, az utánpótláskorú asztaliteniszezők magyar nemzetközi bajnokságán. A Huzsvár Erik és Szántosi Dávid alkotta egység négy meccset nyert nullára az Arena Savariában, ám a románokkal már nem bírt az elődöntőben.
Civilben a pályán: Jónyer István szerint hiányzik a fanatizmus a magyar asztaliteniszből
Sorozatunkban olyan korábbi klasszis sportolók mondják el véleményüket a hazai sportági utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Eheti vendégünk a négyszeres világbajnok asztaliteniszező, Jónyer István.
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya (15) felnőttvilágbajnok szeretne lenni
„Jövőre már az ifik között kell helytállnom. Szeretném mihamarabb a ranglista elejére verekedni magam, és érmeket nyerni a világversenyeken. A nagy álmom − a 2024-es, párizsi olimpia – mellett az, hogy a felnőttmezőnyben egyszer világbajnoki címet ünnepelhessek” − mondta a Nyírbátori ASE pingpongosa, a 15 éves Tölgyes Dorottya, aki nemrégiben az európai csapat tagjaként megnyerte a lengyelországi serdülő-világjátékokat.
Asztalitenisz: szerdán kezdődik a serdülő és ifjúsági magyar nemzetközi bajnokság Szombathelyen
Szerdán kezdődik Szombathelyen a serdülő és ifjúsági asztaliteniszezők magyar nemzetközi bajnoksága, amelyen 41 ország 342 fiatalja próbál szerencsét. A hazai szövetség főtitkárával, a verseny igazgatójával, Lajtai Kristóffal beszélgettünk a viadalról és a magyarok esélyeiről.
Asztalitenisz: a fiúk között Huzsvár nyert, a lányok mezőnyében Dari duplázott a hétvégi ifjúsági ranglistaversenyen
Dari Helga duplázott, Huzsvár Erik pedig érvényesítette a papírformát a hétvégi ifjúsági asztalitenisz ranglistaversenyen.
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya a csapatarany után egyesben és párosban is remekül helytállt a serdülő világjátékokon
Élete legszebb eredménye után sem pihenhetett Tölgyes Dorottya; a Nyírbátori ASE 15 éves pingpongosa a lengyelországi serdülő világjátékokon csapatban szerzett aranyérmét követően egyesben és párosban is a negyeddöntőig menetelt.
Asztalitenisz: Tölgyes Dorottya pályafutása eddigi legszebb sikeréről
Élete legszebb eredményének tartja Tölgyes Dorottya a Lengyelországban rendezett ITTF World Cadet Challenge-en az európai csapat tagjaként szerzett aranyát, amely korosztályos világbajnoki győzelemnek tekinthető. A 15 esztendős magyar versenyző honlapunknak nyilatkozott a viadalt megelőző felkészülésről, a legfontosabb pillanatokról és kapcsolatáról a magyar legendával, Bátorfi Csillával.