sportágak » Íjászat » a sportágról »
AZ ÍJÁSZAT TÖRTÉNETE, SZABÁLYAI
Az íjászat versenyszerű nyíllövés meghatározott célpontra. A modern kori sportágban a pontszerzés a cél, a versenyek során táblára céloznak a sportolók, s a viadalokon többször is bizonyíthatnak, hiszen különböző távolságokra lőnek.
Az íjászatot szórakozásként már az ókori egyiptomiak és a görögök is űzték; utóbbiaknál elég Homérosz két művét, az Iliászt és az Odüsszeiát felidéznünk.. Valójában azonban akkor vált sportággá, amikor katonai alkalmazása háttérbe szorult. Az angol királyok már a XIII. századtól kezdve ügyeltek arra, hogy az íjászat fontos szerepet kapjon a testgyakorlásban; a tekézést, a golfot és a labdarúgást időnként be is tiltották, nehogy háttérbe szorítsák az íjászatot. VIII. Henrik 1537-ben kiváltságlevelet adott a Szent György Testvériségnek, más néven a „Tiszteletreméltó Lövésztársaság”-nak, amelynek gyakorlóterepe 1603-tól a londoni Finsbury Fields volt. A Finsbury Archers (Finsburyi Íjászok) társasága 1761-ig évenként rendezett versenyeket; utolsó tagjai 1780-ban megalapították a Toxophilite Society (Íjász Társaság) nevű egyesületet. A Grand National Archery Societyt, Nagy-Britannia íjászsportjának felügyelő testületét 1841-ben hozták létre.
Nagy-Britanniából a XIX. század közepén jutott el a sportág Kanadába és Ausztráliába, de igazi fellendülése csak 1930 után kezdődött. Az olimpiai játékokon 1900-tól 1920-ig rendeztek íjászversenyeket férfiaknak (1912 kivételével), 1904-ben és 1908-ban pedig nők számára is. Ezután hosszabb szünet következett, de az 1972-es, müncheni játékok műsorába visszakerült mind a férfi, mind a női íjászat, s azóta is az ötkarikás program része.
A Nemzetközi Íjász Szövetséget (FITA) Belgium, Franciaország, Lengyelország és Svédország alapította 1931-ben. A FITA-versenyek távjait méterben állapítják meg; 1957-től 1985-ig egy-egy verseny két fordulóból állt. 1985-től a nézőszám növelése érdekében újabb kört iktattak be, ez az úgynevezett nagy FITA-forduló. A világbajnokságot 1933 óta kétévente rendezik.
A sportszerű íjászatot hozzávetőleg 1930-ig a hagyományos, hosszú íjjal űzték, amely tiszafából készült, ám ennek anyagára túlságosan hatott a hőmérséklet és a páratartalom, s használaton kívül húr nélkül kellett tárolni. A hosszú íj kezelése valóságos művészet volt. A modern íj anyaga a hőmérséklet és a páratartalom változásaira már alig érzékeny. Azonos képességű íjászok ezzel az új típusú íjjal 30-40 százalékkal jobb eredményeket érnek el, mint a hosszú íjjal. Az újfajta íj a hagyományosnál messzebbre is lő: mintegy 780 méternyire (a hosszúval csupán 200 m-es távolságot lehet elérni). A nyílhegyet acélból, az íjhúrt pedig nejlonból állítják elő.
A Magyar Íjász Szövetség (MÍSZ) 1957-ben alakult meg, s még abban az évben felvették a FITA tagjai közé.
Hosszú évtizedeken át a pályaíjászat egyet jelentett az íjászattal, majd a terepíjászat is kezdett elterjedni a sportágon belül. Eközben további szakágak alakultak ki világszerte. Hazánkban, például, 1997-ben rendezték az első futásíjászversenyt, bár ezt a „műfajt” önálló szakágként csak később jegyezték be a szövetségben. Az 1990-es évektől sorra alakultak a különféle hagyományőrző klubok és íjászegyesületek. A Történelmi Íjász Bizottság 2001-ben alakult meg. A versenyszabályok kidolgozása után 2002-ben már ezek alapján rendezték meg a szakág országos bajnokságát is. A lovasíjászat is mind nagyobb teret hódít magának: jó néhány évtizede fektették le alapjait, s ma már külön szakágként is űzhető sporttá vált. A Magyar Íjász Szövetségen belül jelenleg 7 szakág működik: futás-, lovas-, pálya-, terep-, történelmi, 3D és vadászíjász.
