sportágak » sakk » a sportágról »
A SAKK TÖRTÉNETE, SZABÁLYAI
A sakk szellemi sport, két fél által játszott táblajáték, amelyben különféle értékű bábokat meghatározott szabályok szerint mozgatnak. A sakkparti kétféleképpen zárulhat: vagy az egyik játékos győzelmével, vagy döntetlennel.
A sakk ősének tekinthető táblajáték 1500-2000 évvel ezelőtt alakulhatott ki Indiában, s ez jutott el – feltehetően Perzsián át – Európába. Noha a játék sok hasonlóságot mutat a sakk-kal, a bábok egy része másképpen mozoghatott a táblán, és a szabályok sem egyeztek teljes mértékben a mostaniakkal. A sakk történetének legrégebbi ismert mesterei mind arabok voltak, s az általuk űzött játék már nagyban hasonlított a maihoz, kifinomult pozícióérzéket, előrelátást és megfontoltságot követelt.
Az első nyugat-európai mű, amely a sakk elméletével foglalkozik, Spanyolországban jelent meg 1283-ban, s Alfonz-kódexként vált ismertté. Ez volt az első könyv, amelyben a mai felállásban szerepeltek a figurák – létezett bástya, huszár, futó, vezér, király és gyalog a megfelelő kiindulóhelyzetekben –, s ebben a kötetben rögzítették először a vezér bővített lépésmódját is. A XV. században jött el a nagy reform ideje, amikor is az új szabályok nyomán felgyorsult a játék, és 1467-ben, Heidelbergben már komoly versenyt is rendeztek. A fejlődésben nagy szerepe jutott az egységes szabályok kialakulásának, nemkülönben pedig a könyvnyomtatás feltalálásának. A XVII. századra már minden létezett, ami a mai sakkot jellemzi: voltak hivatásos játékosok, nemzetközi versenyek, csapatversenyek, sztárok, ismerték a vaksakkot, kiadtak sakk-könyveket és játszmagyűjteményeket, s érdeklődő publikumban sem volt hiány.
Az európai sakk korabeli fellegvára Spanyolország és Olaszország lett. Innen kerültek ki a legnagyobb mesterek, s majdnem mindig e két ország sakkozói között dőlt el egy-egy nagy verseny. Hegemóniájuk egészen a XVIII. századig tartott.Az uralkodók által is kedvelt, így „királyok játékának” is nevezett sakk új korszaka a francia François André Dancian Philidor színre lépésével kezdődött. Vakszimultánjait rendre népes közönség előtt játszotta olykor tucatnyi játékos ellen, s persze a játszmák nagy részét meg is nyerte. Közvetve vagy közvetlenül Philidor tanításaira vezethető vissza Európa nemzeti sakkiskoláinak kialakulása. Adolf Anderssen matematikatanár, például, a berlini „sakktársaság” támogatásával indulhatott az első londoni nemzetközi bajnokságon, s fölényesen győzött. Ezzel egyszersmind a legújabb kori sakktörténelem első nemhivatalos világbajnokává vált.
A históriában fontos évszám 1861: ekkor vezették be a körmérkőzéses versenyek formáját, továbbá a sakkórát. A hivatalos világbajnoki címet 1886-tól tartják számon: a Prágában született, mégis osztrák-amerikaiként ismertté vált Wilhelm Steinitz – szintén matematikatanár – viselte először a büszke címet.
Az orosz, illetve szovjet sakkozók a XX. században meghatározói lettek a játéknak, melynek első női nemzetközi tornáját még a XIX. század végén, első női világbajnokságát pedig 1927-ben rendezték. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) 1924. július 26-án alakult meg Párizsban, s az alapítók között ott voltak a magyar sakksport képviselői is.
Magyarországon már a középkorban is ismerték a játékot, ám az csupán az 1900-as évek második felének kávéházaiban terjedt el. A Pesti Sakk-kör – melynek elnöke a későbbiekben a kor legelismertebb sakkozójaként jegyzett zeneszerző, Erkel Ferenc volt – 1839-ben a Wurm kávéházban jött létre. A magyar bajnokság „premierjét” 1906-ban tartották, a Magyar Sakk Szövetséget 1911-ben hozták létre. Igaz, a szervezetet két évvel később feloszlatták, s csak 1921-ben alakult meg ismét. Ebben az időszakban Maróczy Géza volt a hazai sakksport meghatározó alakja.
A magyar sakkozás a későbbi évtizedekben is sikert sikerre halmozott; elég legyen csupán Lilienthal Andor, Szabó, László, Barcza Gedeon, Portisch Lajos vagy a Polgár nővérek, Zsuzsa, Zsófia és Judit nevét említeni.
