Dénes Dorottyával, az MLSZ női szakágának vezetőjével a hazai utánpótlás helyzetéről, a nemzetközi mezőnyről, valamint a népszerűsítésről beszélgettünk.
Dénes Dorottyával, az MLSZ női szakágának vezetőjével a hazai utánpótlás helyzetéről, a nemzetközi mezőnyről, valamint a népszerűsítésről beszélgettünk.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott csütörtökön és vasárnap is megmérkőzik a skót korosztályos nemzeti csapattal Debrecenben.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Izrael korosztályos nemzeti csapatától a Gyirmóton megrendezett felkészülési mérkőzésen.
A magyar válogatott egyetlen utánpótláskorú játékosa, a 20 éves Kerkez Milos sérülés miatt kidőlt, így nem léphet pályára a Nemzetek Ligájaban.
A legtöbb játéklehetőséget a Fehérvárban és a Debrecenben kapták a fiatal futballisták.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár kapusa, Dala Martin úgy véli, a rossz kezdést követően csak futottak az eredmény után a Győri ETO elleni bajnokin.
Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott október 10-én Máltával játszik hazai pályán Európa-bajnoki selejtezőt, majd október 15-én Belgiumba utazik.
A török transzferguru úgy tudja, a téli átigazolási időszakban a Premier League-ben szereplő Bournemouth eladja a 20 éves magyar labdarúgóját, Kerkez Milost.
Egygólos vereséget szenvedett az U17-es leány labdarúgó-válogatott a belgák vendégeként felkészülési mérkőzésen.
A 17 éves Kugyela Zalán pazar góllal segítette győzelemhez a Torinót az Inter elleni U18-as olasz labdarúgó bajnokin.