Az NB II-be kieső Kecskeméti TE hamarosan bejelentheti a Puskás Akadémiától érkező 18 éves védő, Szűcs Szilárd szerződtetését.
Az NB II-be kieső Kecskeméti TE hamarosan bejelentheti a Puskás Akadémiától érkező 18 éves védő, Szűcs Szilárd szerződtetését.
Megállapodás született arról, hogy a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia neveltje, Ostoici Stefan (16) a belga FC Bruges együttesénél folytatja pályafutását.
A holland AZ labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy az Ajaxtól távozott, 18 éves Kovács Bendegúz 2028-ig szóló szerződést írt alá a klubbal.
A B-divíziós Eb-re készülő U20-as férfiválogatott lejátszotta első edzőmeccseit; Carlos Vallejo szövetségi edző úgy látja, csapata jól halad az építkezéssel.
Zsitovoz Máriának vállsérülése miatt tavaly ki kellett hagynia a világversenyeket, idén viszont újra remek formát mutat, s legutóbb megnyerte az U17-es Eb-t is.
Az EM Sports játékosügynökség évadzáró partit rendezett, amelyen a legígéreteseb utánpótláskorú játékosok is részt vettek.
A magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott öt góllal verte Brazíliát a lengyelországi világbajnokság első fordulójában.
Az első ifjúsági kézilabda BL négyes döntőjébe jutó, végül ezüstéremmel záró Veszprém vezetőedzőjével, Gulyás Istvánnal tekintettünk vissza a múlt hét végére.
Az elmúlt napokban Nagy-Britannia és Svájc csapatával is felkészülési mérkőzést játszott a magyar U20-as férfi kosárlabda-válogatott.
A spanyol Athletic Bilbao labdarúgó-akadémiáját irányító Sergio Navarro veszi át az NB I-ben szereplő DVSC vezetőedzői pozícióját.