UtánpótlásSport
2025. augusztus 21.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

A kajak-kenu Magyarországon még kevésbé elterjedt szakágában, a szlalomban rendeznek ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot csütörtöktől Németországban. A magyar színeket egyetlen versenyző, a 16 esztendős Rácz Koppány képviseli. Bár a Szlovéniában élő és edző fiatalnak nem ez lesz az első versenye, de ahogy hazánkban maga a sportág, úgy ő is elsősorban még a tapasztalatszerzés útján jár.

Szárazon és vízen

Maratoni világbajnokságra utaznak szeptember elején a legjobb magyar kajak-kenusok. A Dél-Afrikai Köztársaságban esedékes viadalon a felnőttek mellett az U23-as és az ifjúsági korosztály versenyzői is összemérik majd erejüket. Az eseményre utazók kijelölése a hétvégén, Ráckevén megrendezett válogatóverseny eredményei alapján történt.

Maratoni válogató

A maratoni számokban rendeznek kajak-kenu válogatóversenyt a hét végén Ráckevén. Az ifjúsági és U23-as kategóriákban még minden hely kiadó a szeptember 8-10. közötti, Dél-Afrikában esedékes világbajnokságra. A felnőtteknél ugyan vannak már „védett hajók”, de a fiatalok közül így is többen esélyesek arra, hogy ott is megcsípjenek még egy-egy utazó pozíciót.

Szakosztály a világ tetején

A KSI SE kajak-kenu szakosztálya története egyik legeredményesebb ifjúsági és U23-as világbajnokságán van túl. A sikerek titkáról és a műhelyben zajló nevelőmunkáról Oláh Tamás szakosztályvezető beszél.

Erre számítottunk

Tizennyolc éremmel, közte hét arannyal zárták kajak-kenusaink az ifjúsági és U23-as világbajnokságot. A romániai viadalon több olyan versenyzőnk is indult, aki felnőtt Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet, így Dónusz Éva utánpótlás-kapitányt nem érte meglepetésként a kiemelkedő teljesítmény.

Újra a világ csúcsán

Újabb négy aranyérmet szereztek kajak-kenusaink a Bascovban zajló ifjúsági és U23-as világbajnokság hajrájában. Az első helyek mellett további hét számban állhattak fel a dobogóra az egységeink, a magyar válogatott óriási előnnyel végzett az éremtáblázat élén.

Érmek futószalagon

A bascovi ifjúsági és U23-as világbajnokság első döntőnapján három aranyérmet szereztek egységeink, de ugyanannyi ezüstöt és egy bronzot is hozzátettek. A zárónapot a magyar válogatott az éremtáblázat éléről várja, vasárnap újabb 19 fináléban leszünk érdekeltek.

Hibátlan teljesítmény

Újabb tökéletes napot zártak kajak-kenusaink a bascovi ifjúsági és U23-as világbajnokságon. Minden ötszázas egységünk a fináléba jutott, a kétszáz méteren indulók a középdöntőbe kvalifikálták magukat, szombaton pedig már érmekért szoríthatunk.

Tizenhárom egység a döntőben

Kiválóan kezdték kajak-kenusaink a romániai Bascovban rendezett ifjúsági és U23-as világbajnokságot, hiszen a nyitó napon rögtön tizenhárom egység vívta ki a fináléba jutást, így – egy kivétellel – minden szombati döntőben lesz magyar érdekeltség.

Csak keményen

A tavalyi harmadik helyezését újabb két bronzéremmel fejelte meg a Plovdivban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon Kopasz Bálint (20). Az 500 és 1000 méteren is a dobogó legalsó fokára felálló kajakossal ezúttal azonban már nem a kontinensviadalról, hanem a nyáron még rá váró két világbajnokságról beszélgettünk.