Médiaajánlat

Az utanpotlassport.hu a hazai sportmédia egyedi terméke, amely egyetlen portálba sűrítve kínálja a hazai korosztályos sportélet minden lényeges tudnivalóját. A honlapon a hazánkban űzött szinte valamennyi sportág folyamatosan frissülő eredménylistája mellett helyszíni tudósítások, hírek, interjúk is olvashatók, ily módon betekintést nyújtva a sajtóban másutt kevés nyilvánosságot kapó utánpótlássport kulisszái mögé. A portál látogatói részletes leírást találnak az összes sportág történetéről, szabályairól, továbbá olyan adatbázisból (címjegyzékből) tájékozódhatnak, amely nélkülözhetetlen segítséget nyújthat számukra a klubválasztásban, kapcsolattartásban.

Célközönség: Az utanpotlassport.hu látogatói köre nehezen behatárolható, hiszen a sport iránt általánosságban érdeklődők mellett maguk a „főszereplők”, vagyis a fiatalok, továbbá edzőik, felkészítőik, rokonaik, barátaik, ismerőseik értelemszerűen – a dolog természetéből fakadóan – nagy számban keresik fel a honlapot.

Az utanpotlassport.hu pillérei:

  • Több mint 60 sportág folyamatosan frissülő, teljes körű eredménylistája
  • Helyszíni beszámolók a 6 évesek úszóversenyétől a 18 évesek futball Európa-bajnokságáig
  • Sportágleírások, -történetek, -szabályok
  • Szövetségek és klubok címlistája, egyedülállóan teljes körű adatbázisa
  • Exkluzív képgalériák
  • Általános és sportági linkgyűjtemények
  • Tanácsadás: edzők, orvosok, pszichológusok szakmai rovata
  • Sporteszközök vásártere
  • Hetente új nyereményjáték

Miért érdemes hirdetni a az utanpotlassport.hu-n?

  • A magyar médiapiac egyedi tartalmú, hiánypótló terméke
  • Értéket képvisel és közvetít
  • A céget az egészséges életmódhoz, a sporthoz, ezen belül a fiatalok sportjához köti, ennek nyomán hozzájárul az imázs építéséhez
  • Több célcsoporthoz szól, folyamatos látogatottsága garantált
  • Egyedi szponzorációs megoldások


Formátumok.gif képfájl, .swf flash fájl (clickTAG kód) vagy html kód, maximális méret: 160 kbyte, a hangos hirdetéseken a hangnak kikapcsolhatónak kell lennie, a pop-up jellegű hirdetések 15 mp után be kell záródjanak, és jól látható “bezár” gombbal kell rendelkezzenek. Megrendelés kampányindulás előtt 5 munkanappal, anyagleadás kampányindítás előtt 3 munkanappal.
Hirdetéseinket az Adverticum adszervere szolgálja ki, melyben megoldható más adszerverek kódjainak befűzése is. A kampányokhoz jelszóval védett statisztikát biztosítunk.

Hirdetési lehetőségek

Nyitó lap

Oldalsó sáv

OS1 – 120×60 px (szabvány)

OS2 – 120×90 px (szabvány)

OS3 – 120×240 px (szabvány)

Csík

CS1 – 468×60 px

CS2 – 490×80 px

Sportági aloldal

(a tarifa a sportág népszerűségétől, az aloldal látogatottságától függően változhat)

Csík

ACS1 – 830×95 px

ACS2 – 728×90 px (szabvány)

ACS3 – 290×60 px