Szegeden játszott dupla felkészülési meccset a szerb csapattal a serdülő fiú kézilabda-válogatott: a szombati találkozó három-, a vasárnap négygólos magyar sikerrel végződött.
Kézilabda
Kézilabda: az élvonalba visszajutott Vasas sikereihez az utánpótlás is hozzájárulna
Veretlenül nyerte meg az NB I/B Keleti csoportját a Vasas SC női kézilabdacsapata, a feljutásból az utánpótláskorú játékosok is kivették a részüket.
Kézilabda: az ifjúsági Európa-bajnok Koronczai Petra az MTK Budapestben folytatja pályafutását
Az MTK Budapest NB I-ben szereplő női kézilabdacsapata bejelentette, hogy az elmúlt évadban a Boglári Akadémia-SZISE alakulatában szereplő, 18 éves Koronczai Petra kék-fehérben folytatja.
Kézilabda: jó néhány utánpótláskorú játékos kiemelkedően teljesített a felnőttélvonalban
Remekül szerepeltek az utánpótláskorú játékosok a kézilabda NB I most véget ért évadában, amely – a fiatalokra fókuszálva – Pál Tamara gólkirálynői címe és Fazekas Gergő parádés debütálása miatt marad különösen emlékezetes.
Kézi: három világverseny vár az utánpótlás-válogatottakra a nyáron
Az U19-es fiúk, valamint az U19-es és U17-es lányok készülhetnek Európa-bajnokságra az idén, miután az IHF korábban az összes korosztályos kézilabdavébét törölte.
Kézi: nagy sikert aratott a serdülő fiúválogatott Németországban, ám a szövetségi edző szerint túlértékelni sem kell az eredményt
A házigazda németeket, a franciákat és a lengyeleket megelőzve nyerte meg a Ruhr Games nemzetközi tornát a serdülő fiú kézilabda-válogatott. A csapat szövetségi edzőjével, Kopornyik Zsolttal értékeltük a sikert.
Kézi: a közelmúltbeli juniorsikerekben részes Pigniczki Krisztina szerint a mostani serdülőválogatott is eredményes lehet
Négynapos összetartáson vett részt Győrben a formálódó serdülő leányválogatott. Az edzőtáborról és a keretről az együttes edzőjét, Pigniczki Krisztinát kérdeztük.
Kézilabda: megnyerte a Ruhr Games nemzetközi tornát a serdülő fiúválogatott
Körbeverés után – a németeket, a franciákat és a lengyeleket megelőzve – első lett a németországi nemzetközi tornán, a Ruhr Games-en a serdülő fiú kézilabda-válogatott.
Kézilabda: az utolsó fordulóban már bajnokként és feljutóként léphet pályára a NEKA a férfi NB I/B-ben
Az Ajkán aratott fölényes győzelmével az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztosan aranyérmes a NEKA férfi juniorcsapata a másodosztályú kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában.
Kézilabda: első osztályú teljesítménnyel búcsúzik története első élvonalbeli szezonjában a Boglári Akadémia-SZISE
Több bravúros győzelmet is végrehajtva, végül tizenhárom szerzett ponttal búcsúzik a női kézilabda NB I-től az újonc Boglári Akadémia-SZISE, amely a korosztályos válogatott játékosokra építve a teljes évadban helytállt a legjobbak között.