UtánpótlásSport
2025. augusztus 22.
  • instagram
IFJÚSÁGI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OTOPENI
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

„A produktivitás alatt mi azt értjük, egyes csapatok meghatározott időn belül hány utánpótlás- és felnőttválogatottat, valamint NB I-es sportolót adnak a magyar kosárlabdának. Persze, e fogalomba tartozhat az utánpótlás-bajnokságokban elért helyezés is, ám ez utóbbi semmiképpen sem lehet fontosabb az előbb említetteknél. Éppen ezért úgy határoztunk, magyar okmányok nélkül (állampolgárság vagy igazolvány) a továbbiakban nem lehet tizennyolc év alatti játékost igazolni. Természetesen, akik már itt vannak, maradhatnak” – mondta a hazai szövetség szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke, Mészáros Lajos.

A magasságot nem lehet tanítani – magyarázza Rátgéber László a 207 cm magas, 15 éves nigériai center beépítését csapatába

Tizenöt évesen kétszázhét centiméter, felépítése tökéletes a kosárlabdához. Ahogy Rátgéber László mondja, a magasságot nem lehet tanítani – a nigériai reménység James Ugochukwu Nnaji jelenléte a magyar fiatalok képzésében is segítség lehet. No, meg az sem mellékes, hogy óriási potenciál rejlik a hórihorgas fiatalemberben, akit a közösség is befogadott…

Kosárlabda: érdekes helyzetek alakulhatnak ki az új fiatalszabály miatt

A 2020/21-es szezontól új fiatalszabály lép életbe a magyar férfi kosarasok első osztályú bajnokságában; az alapszakaszban, az első félidőben legalább egy, 23 évnél fiatalabb magyarnak szerepelnie kell. A Szolnoki Olaj KK technikai vezetőjét, Báder Mártont, valamint az Egis Körmend csapatának utánpótlás-szakmai igazgatóját, Érsek Istvánt kérdeztük arról, mit szól a módosításhoz.

Körkép – Hogyan lehet megtalálni az arany középutat a sport és a tanulás között?

Mennyire nehéz együttműködnie az iskolákkal egyes sportágak neves akadémiáinak? Milyen mértékben kell igazodniuk a sportiskoláknak az ifjú tehetségekhez? Mely prioritásokat kell szem előtt tartania az egyik és a másik oldalnak? Ezekre a kérdésekre is keressük a válaszokat összeállításunkban, amelyben a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát és a Budapest Honvéd–Magyar Futball Akadémiát vetjük véka alá.

Kosárlabda: egy lépéssel már a fővárosi nagyok előtt a kadétbajnok szekszárdi leányok

A felsőházi rájátszás ezüstérmeseként jó eséllyel indult a leány kadétkosarasok országos nyolcas döntőjében az Atomerőmű-KSC Szekszárd alakulata, és végül meg is nyerte a viadalt, miután parázs ütközetben felülmúlta a Csata DSE együttesét. A tolnaiak bajnokcsapatának vezetőedzője mesélt arról, miként juthat az aranyéremig egy harminckétezres város klubja.