Sorozatunkban olyan korábbi klasszisok mondják el véleményüket a hazai sportági utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csak csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal az ökölvívás olimpiai és kétszeres Európa-bajnoka, a nyolcszoros magyar bajnok Gedó György a vendégünk.
Ökölvívás
Ökölvívó ob: Luca nap Mikuláskor
Tinédzserkorú bokszbajnokokat is avattak az idei felnőtt ob-n, amelyen elsősorban az ifjú hölgyek tündököltek. A Madárfészek Ökölvívó Akadémián lebonyolított selejtezőket követően a Körcsarnokban megrendezett döntők eredményhirdetésekor a húszon még innen levő kesztyűs amazonok közül négyen vehettek át aranyérmet.
Ökölvívás: hét ismétlő a Madárfészekben
A fiúk 64-en, a leányok - már jóval karcsúbb mezőnyben – 26-an tesztelték tudásukat az ifjúsági ökölvívó-bajnokságon, amelynek a Madárfészek Akadémia adott otthont. A lányok közül öten, a fiúknál ketten tudták megvédeni címüket.
Ökölvívás: Egerben csillogtak
Vizsgázott, és összességében jelest érdemelt ki a hazai ökölvívás juniorjainak országos bajnoksága, amelynek 2017 után 2019-ben is Eger adott otthont.
Ökölvívás: juniorcsaták Egerben
Tavalyelőtt Eger, a múlt évben Gyöngyös adott otthont a junior korosztályhoz tartozó bokszolóink országos bajnokságának, az idén pedig újfent a hevesi fővárosban csapnak össze a hazai bajnoki címekért a legkiválóbb 15-16 éves fiúk és leányok.
Ifjúsági boksz Eb: arany nincs, ezüst és bronz van
Magyarország egy ezüsttel és egy bronzzal zárt az ifjúsági korú ökölvívók bulgáriai Európa-bajnokságán Ambrus Viktória és Zúró Zsolt jóvoltából. A 18 fős csapatból nyolcan végeztek negyeddöntősként, vagyis a legjobb nyolc között, így az összmérleg elfogadható.
Ifi boksz Eb: megtámogatták az ukrán frontot
Két magyar maradt állva a vasárnap befejeződött selejtezők után, s vált így éremszerzővé az ifjúsági korú ökölvívók bulgáriai Európa-bajnokságán, amely kedden zárul a súlycsoportdöntőkkel. A legjobb négy közé Ambrus Viktória és Zúró Zsolt verekedte be magát 18 fős válogatottunkból.
Euro-pofonok Szófiában, tizenkilenc magyar szereplővel
Egy híján húszan alkotják a magyar válogatottat, amely a szerdától keddig tartó ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon indul Szófiában. Ez a felnőttség előtti utolsó korosztály, amelyben vannak megalapozott reményeink. A tekintélyes létszámú mezőny a selejtezőket két szorítóban vívja.
Ökölvívás: nyolcadikos lesz a serdülő Európa-bajnok Dévényi Izabel
Ritkaságszámba megy, hogy valaki az általános iskola nyolcadik osztályát már kontinensbajnokként kezdje. Márpedig Dévényi Izabel úgy lépheti át az osztályterem küszöbét szeptember elején, hogy aranyérmet szerzett a serdülő korosztályba tartozó ökölvívók tbiliszi Európa-bajnokságán.
Ökölvívás: váratlan vereségek özöne Verbászban
Varga Boglárka győzött a vasárnapi döntőben, ám nagyjából ennyi az összes pozitívum, amelyet a junior ökölvívóknak kiírt, s a mögöttünk hagyott héten a vajdasági Verbászban lebonyolított Nemzetek Kupáját értékelve a mieink szerepléséről említhetünk.