UtánpótlásSport
2025. május 5.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

A 17-18 éves ökölvívók olaszországi Európa-bajnokságának második versenynapját sem a magyar diadalok jellemezték. Kevesebb eufémiával: öt meccsünkből négyet is elvesztettünk, fellépőink között a kivételt Danyi Dániel jelentette, aki viszont szép győzelmet aratott.

Csak egy legény

Az ifjúsági korosztályhoz tartozó ökölvívók olaszországi Európa-bajnokságának nyitányán a nyolcfős magyar fiúcsapatból négyen mutatkoztak be, de csak egyiküknek sikerült a továbbjutás. A 69 kilogrammos Barbosu Konstantin Tibornak köszönhető, hogy a mi szempontunkból nem minősült át a szerda teljesen fekete nappá, amely viszont mindjárt az Eb-búcsút hozta el Báki Alex (56 kg), Rostás Armandó (64 kg) és Kóczián Dávid (75 kg) számára.

Kétszer nyolc remény

Amióta a sport világának némely szeletében emberi zsűri dönt sportolók sorsáról, többnyire igen nehéz, sőt kifejezetten bátor tett is jósolni egy-egy nagy verseny, egy-egy mérkőzés végkimenetelét illetően. A szubjektív szűrőn kénytelen-kelletlen átesők közé tartoznak az ökölvívók is, akiknél különösen fogós feladat jövendölni, vagy akár csak saccolni is, hogy ki nyer, avagy – az iménti gondolatmenethez igazítva a kérdést – kit hoznak ki nyertesnek a pontozók. Kezdődik a bokszolók ifjúsági Eb-je Olaszországban.

Adrienn Európa-bajnok

Nagyszerű magyar sikerrel zárult az U22-es ökölvívó Európa-bajnokság a romániai Zsilvásárhelyen: Juhász Adrienn aranyérmes lett a plusz 81 kilósok kategóriájában. Igazi csattanó azok után, hogy a 19-22 esztendős korosztály kontinentális bokszrandevúján mind a hét férfi indulónk az első fordulóban elvérzett...

Négy bunyós nap Tatán

Miközben az U22-esek, vagyis a hátország legfelső korosztályába tartozó legjobbak Romániában vetélkedtek Európa-bajnoki érmekért, a honi 13-16 esztendősek Tatán küzdöttek meg az utánpótlás Magyar-kupáért.

Hetet egy csapásra

A férfiak mezőnyében hét ifjú magyar bokszoló vágott a romániai U22-es Európa-bajnokságnak, de mind a heten vereséget szenvedtek az első fordulóban, így egy csapásra kiestek. Gyors búcsújukról akár azt is mondhatjuk: mind a heten egy csapásra elbuktak... Van azonban emögött más is. Balzsay kapitány nyíltan beszél bírói csalásról, amelynek az állandó jelenléte miatt a sportágat kitessékelhetik az olimpiáról.

Kettő plusz kettő?

Két-két érmet remélnek a magyar szakvezetők a bokszolók U22-es Európa-bajnokságán, amelyet vasárnaptól húsvétvasárnapig rendeznek meg a romániai Targu Jiuban, azaz Zsilvásárhelyen. A havasalföldi településen a 19 és 22 év közötti ökölvívók az uraknál másodszor, a hölgyeknél pedig első ízben lépnek szorítóba kontinensbajnoki címekért.

Posztszovjet csillogás

Volt szovjet tagországok fiataljai uralták a ringet a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívóversenyen, amelyet a felújított egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendeztek meg. A döntőkben a leginkább a kazahok jeleskedtek, de az oroszok és az ukránok is kiválóan teljesítettek. Ezzel együtt a magyar sikerek sem maradtak el.

Egri ringben

A kesztyűké a főszerep Egerben, a megújult Kemény Ferenc Sportcsarnokban, ott rendezik meg a korosztályos ökölvívók Bornemissza-emlékversenyét. A múltját tekintve Európa legrégebbi bokszeseményéről van szó, már pusztán ezért is kiérdemli a megkülönböztetett figyelmet.

Eb, túlkoros fiataloknak

Sportágtörténeti esemény kezdődik a hónap végén a romániai Târgu Jiu-ban (Zsilvásárhelyen): először rendeznek női U22-es Európa-bajnokságot. A tervek szerint hat magyar leány lép kötelek közé.