Nagy Adrienn máltai, Makk Péter pedig indiai ellenfelét győzte le a korosztályos Australian Open első körében. Előbbi karrierje egyik legjobb játékával szinte lemosta ellenfelét, utóbbi a kezdeti megszeppentséget követően lendült játékba. Mindketten bizakodva várják a folytatást.
Tenisz
Rajtolnak a juniorok
Magyar idő szerint pénteken éjjel rajtol a juniorok Australian Open-je Melbourne-ben. Nagy Adrienn máltai, Makk Péter indiai ellenfél ellen lép pályára. Előbbi kisebb sérüléssel bajlódik, így számára előny, hogy csak az első körös meccsek második napján, vagyis szombaton éjjel kell játszania.
Felemás rajt Ausztráliában
Nagy Adrienn győzelemmel, Makk Péter pedig vereséggel kezdett péntek hajnalban Ausztráliában, a korosztályos Grand Slam viadal előversenyén Traralgonban. A két fiatal ezzel megkezdte utolsó junioridényét. Honlapunknak nemcsak az első találkozóikról, de melbourne-i esélyeikről is beszéltek.
Bajnoki összefogás
A Nemzeti Edzésközpontban kedden játszották le az idei korosztályos fedett pályás országos bajnokság első döntőjét. Az U12-es leányok legjobbja Bíró Melinda lett, aki párosban is bajnoki címet ünnepelhetett Bak-Szabó Norina odalán.
Se veled, se nélküled
Átok vagy áldás a szülői szerepvállalás a sportoló gyermekek életében? A Budai Tenisz Centrumban szakemberek részvételével megrendezett gondolatébresztő fórumon ehhez hasonló kérdésekre kaphattak választ a megjelent szülők és edzők.
Csendes sikerek
A fiatal magyar teniszezők közül a 2018-as esztendőben Nagy Adrienn és a Fajta Péter, Velcz Zsombor páros ért el kiemelkedő nemzetközi sikert. Előbbi junior Orange Bowlt nyert Floridában, utóbbi pedig ezüstérmes lett a moszkvai U16-os Európa-bajnokságon.
Önbizalom és csapatmunka
Tóth Amarissa Kiara akár hibátlannak is értékelheti az idei évét. A 15 esztendős játékos győzelmekkel mutatkozott be a junior ITF-versenyeken, s az első szezon után a 209. helyen zárta az idényt. Nagy Adrienn mögött ő a második legelőkelőbben rangsorolt magyar leányteniszező.
Bravúros szezonzárás
Karrierje első junior ITF-tornáját nyerte meg a Fülöp-szigeteken Velcz Zsombor, s ezzel a vártnál is jobban fejezte be az idei szezont a junior ITF-világranglistán elfoglalt 233. helyével. Edzője, Papp Sándor szerint hosszú évek kitartó közös munkája hozta meg most várva várt gyümölcsét.
Családi teniszparti
A női teniszezők világranglistáján egyesben legjobb helyezését a 7. pozicíóban elérő egykori világklasszis, Temesvári Andrea esetében természetes módon alakult úgy, hogy gyermekei is a teniszt választották. Tímea, Márk és Milán ma már el sem tudja képzelni életét a kis sárga labda nélkül, s mindhárman versenyszerűen űzik édesanyjuk sportágát.
Párosdiadal Floridában
Temesvári Andrea és Gubacsi Zsófia után ismét van magyar győztese az amerikai A-kategóriás nemzetközi teniszversenynek, az Orange Bowl-nak. A 17 esztendős Nagy Adrienn az U18-as leányok páros versenyében a dél-koreai a Sohyun Park oldalán nyert három szettben egy amerikai kettős ellen.