UtánpótlásSport
2026. február 7.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

Kevesebb, mint öt hónap leforgása alatt öt tornát nyert Valkusz Máté, a MOL Alapítvány klasszis programjának pártfogoltja. A felnőttek között 2017-ben sérülései és betegségei miatt tétován debütáló 20 éves teniszező az idén bebizonyította: nem véletlenül vezette két évvel korábban a juniorok világranglistáját.

Fiatalos elszántsággal

Lelkesen készül a magyar tenisz Davis-kupa csapat két fiatalja a pénteken kezdődő Csehország elleni találkozóra. A 20 esztendős Valkusz Máté első, a 19 éves Piros Zsombor pedig második számú játékosként lép pályára. A két nagy ígéret nem tart a találkozótól, profi versenyzőként csak az előttük álló mérkőzésre összpontosítanak.

Gyilkos iramban

Különösen az első szettben volt nagyon szoros és kiélezett a küzdelem a korosztályos amerikai nyílt teniszbajnokság második körében Nagy Adrienn és a kolumbiai Maria Camila Osorio Serrano között. A találkozót végül 6:4, 6:2 arányban a dél-amerikai top 10-es fiatal nyerte, Csurgó Virág, a magyar játékos edzője és édesanyja azonban így is maximálisan elégedett lánya játékával és teljesítményével.

Győztes rajt New Yorkban

"Brutális volt!" Így fogalmazott honlapunknak Csurgó Virág azt követően, hogy lánya, Nagy Adrienn, a korosztályos amerikai nyílt teniszbajnokság első körében 6:1, 6:3-ra legyőzte a hazai pályán játszó Vanessa Ongot. Az MTK 17 évesen teniszezője már a Roland Garroson és Wimbledonban is kiharcolta a főtáblás szereplés jogát, ám az első körön egyik helyen sem sikerült továbbjutnia. New Yorkban magabiztos játékkal lépett a második fordulóba.

New York, New York

Az év utolsó Grand Slam-tornáján, New Yorkban, vasárnap rajtolnak a junior teniszezők. Az egyetlen magyar résztvevő, a 17 esztendős Nagy Adrienn, aki előkelő korosztályos világranglista-helyezésének köszönhetően a főtáblán vághat neki a viadalnak. Édesanyja és egyben edzője, Csurgó Virág szerint ezen a borításon van lányának a legtöbb esélye. S bár most az előttük álló mérkőzésekre koncentrálnak, a jövő évi programmal kapcsolatban is sokat törik már a fejüket.

Benidormból Budapestre

A 14 éven aluli lányok mezőnyében Dankó Vanessza Dalma a korosztályos világranglista legeredményesebb magyar teniszezője. A BTC 13 éves játékosa számára a franciaországi Petits As viadalon való indulási jog megszerzése miatt különösen fontos, hogy a nemzetközi összevetésben a lehető legjobb pozíciót megszerezze. A fiatal teniszező edzője, Enyedi János szerint, tanítványa bárkit meg tud verni, ha hisz a győzelemben.

Remek háttér a család

A 11 esztendős Kincses Kolos nyerte a legfiatalabb magyar bajnoki korosztály, az U12-es döntőjét. A fináléban válogatottbeli társát, Halmos Kornélt verte 6:4, 3:6, 10-8-ra. A sportos család Gyöngyösről költözött Budapestre, s még a lakhelyük kiválasztását is a teniszklubok közelsége határozta meg. Kincses Kolos erőssége a taktikai variáció, az ob-n azonban kiegyensúlyozottságból is jelesre vizsgázott.

Megállíthatatlanul

Valkusz Máté szerint egyértelműen a tapasztalat játszott ellenfele javára az olaszországi Challenger-döntőben, amelyet ugyan elvesztett, de így is karrierje legnagyobb sikerét érte el a finálés szerepléssel. A fiatal magyar játékos 84 helyet ugrott előre az ATP-világranglistán, és már 283., miközben a 21 éven aluliak összevetésében a 26. helyen áll.

Fiatalok előnyben

A legfiatalabbak, vagyis az U12-esek küzdelmeit emelte ki a vasárnap lezárult korosztályos országos bajnokság üdítő színfoltjaként a válogatottak vezetőedzője, Pelva Gábor. A szakember azt is elmondta honlapunknak, hogy az Eb-sorozatból visszatért fiatal játékosok a kontinentális tapasztalataiknak hála nőhettek a mezőny fölé.

Kalandozásra készen

Az U14-es fiúmezőnyben Deli Merse nyerte az országos bajnokságot. A Tenisz Műhely fiatalja családi nyaralással készült rá az Eb-sorozatra és az országos bajnokságra. Edzője, Selmeci Petra szerint tanítványa pihenten képes a legjobb teljesítményre, amit eredményei bizonyítottak is. Őszre U16-os ITF „kalandozásokat" terveznek.