Pénteken elrajtolt az U17-es tollaslabdázók lengyelországi Európa-bajnoksága, amely a csapatversennyel kezdődik. Tóth Henrik alakulata már a nyitányon bravúrgyőzelmet aratott, miután 3:2-re legyőzte az esélyesebbnek számító osztrák válogatottat.
Tollaslabda
A tollaslabdázás a monotonitás ellenszere
Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőttklasszis; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy uszodát. Ezúttal annak jártunk utána, miért jó a tollaslabda?
Hol tart jelenleg a tollaslabdázók hazai utánpótlása?
Sándorházi Vivien és Madarász Réka kiemelkedő játékosoknak számítanak a magyar, és az európai tollaslabdában. Réka kétszer, Vivien pedig háromszor állhatott fel a korosztályos Európa-bajnoki dobogóra. Soha nem volt még példa ehhez hasonlóra a sportág hazai történelmében; ők az elsők, akik kontinensbajnoki érmet szereztek utánpótlás-világversenyen. A Magyar Tollaslabda Szövetség elnökével, Csorba Józseffel beszélgettünk arról, hol tart napjainkban az utánpótlásunk.
Papírforma szerint alakult a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnoksága
Lezajlott a budapesti Hodos Tamás Sportcsarnokban a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnoksága. Az U17-es és U19-es válogatott vezetőedzője, Tóth Henrik arról beszélt, hogy szinte egyik versenyszámban sem borult a papírforma.
Parázs csaták várhatók a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnokságán
A budapesti Hodos Tamás Sportcsarnokban rendezik a tollaslabdázók U13-as és U19-es országos bajnokságát, amelyen 117 játékos vesz részt.
Tollaslabda: az U15-ös bajnokság hőse, Kígyós Keán példakép Hajdúszoboszlón
Kígyós Keán a Hajdúszoboszlói TSE tollaslabdázója a Seregélyesen rendezett U15-ös országos bajnokságon egyesben és párosban aranyérmet szerzett. A játékos a döntőről, sikerének titkáról és céljairól is beszélt munkatársunknak, de az edzője a 14 éves tehetség közösségi munkáját is méltatta.
Színvonalas döntők, elgondolkodtató teljesítmények az U15-ös tollaslabdázók országos bajnokságán
A Seregélyesi Baptista Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg az U15-ös tollaslabdázók országos bajnokságát. A tornán a játékosok négy kategóriában, fiú és lány egyesben, valamint fiú és lány párosban mérték össze tudásukat.
Kínában készülhet fel az U17-es tollaslabda Európa-bajnokságra Tóth Kristóf
A 15 éves Tóth Kristóf a tollaslabdázók legfrissebb felnőtt magyar ranglistájának tizenegyedik helyét foglalja el úgy, hogy nála fiatalabb játékossal a táblázat első ötven tagja között sem találkozhatunk. A debreceni versenyzőt nemcsak a kimagasló eredmények, de a nagyszerű lehetőségek is elkísérik pályáján, hiszen nyáron Kínában készülhet az év nagy tornájára.
Sok az ifjú tehetség
A hétvégén a pécsi Multi Alarm SE csarnokában ranglistaversenyen mérhették össze tudásokat az ifjú tollaslabdázók. A versenyen az U13-as, illetve U17-es korosztály képviselői javíthattak a korábbi rangsorban elfoglalt helyezésükön.
Papírforma és meglepetés Pécsett
Kilencedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi ifjúsági bajnokságot a Multi Alarm csarnokában a hét végén Pécsett. A versenyen összesen húsz ország tollaslabdázója mérethette meg magát, Sándorházi egyéniben szerzett aranya mellett pedig meglepetések is születtek: Mészáros Petra egyesben, míg a Sándorházi Vivien, Farkas Laura kettős leány párosban harcolta ki a bronzérmet.