Kemény hétvége előtt áll a vívóutánpótlás. Jövő szombaton, azaz február 22-én, a kadétok versenyével kezdődik a horvátországi Porecban a korosztályos Európa-bajnokság, míg az idősebb korosztály, a junior 27-én rajtol. Így aztán ez utóbbiaknak a sűrű versenynaptárba még „belefér” egy világkupa-forduló.
Vívás
Vívás: az összetartás lehet a junior fiú párbajtőrcsapat legfőbb fegyvere a poreci utánpótlás Eb-n
A junior fiú párbajtőrválogatott vezetőedzőjével, Eitner Kingával beszélgettünk a Porecben hamarosan rajtoló utánpótlás Európa-bajnokság előtt. Szóba került, miért volt különösen nehéz a generációváltás, és persze kitértünk a mester várakozásaira is.
Vívás: Büki Lili meglepetést szeretne okozni a poreči utánpótlás Eb-n
A Mol Alapítvány által is támogatott, még mindig csak 17 éves párbajtőrvívó, Büki Lili az utolsó, pozsonyi junior-világkupaversenyen harcolta ki a részvételt a február végi, poreči Európa-bajnokságra. Vele és edzőjével, Plásztán Attilával beszélgettünk.
Vívás: Nick Itkin bejelentkezett az olimpiai aranyéremre
Noha még kvótája sincs, a 20 éves amerikai Nick Itkin kijelentette: eltökélt szándéka, hogy aranyérmet nyer a tokiói olimpián – olvasható a nemzetközi szövetség honlapján.
Vívás: kijelölték a poreci korosztályos Eb-re utazó válogatott keretét
Megszületett az utánpótlás vívóválogatott poreci korosztályos Európa-bajnokságra utazó kerete. A horvátországi kontinensversenyről hiányozni fog a kardklasszis Pusztai Liza, de így sem maradunk magyar esélyesek nélkül, többek között Muhari Eszternek, Szűcs Lucának és Rabb Krisztiánnak köszönhetően.
Vívás: bombaformában a junior párbajtőrcsapatok a közelgő korosztályos Európa-bajnokság előtt
A fiúk arany-, a lányok bronzérmet nyertek csapatban a hétvégi junior párbajtőr-világkupaversenyeken, míg a tőrözőknek ezúttal helyezések jutottak.
Vívás: „Mintha Lionel Messi nélkül játszana a Barcelona” − Gulácsi Ferenc
Annak ellenére is esélyes egyéniben és csapatban is a junior és kadét leány kardvívó-válogatott a poreci korosztályos Európa-bajnokságon, hogy a felnőtt-világranglista tizenkettedik, még mindig csak 18 éves Pusztai Liza nem vesz részt a viadalon. A vezetőedzővel, Gulácsi Ferenccel beszélgettünk a várakozásairól.
Szabó István két érmet vár a kadét fiú tőrvívóktól a poreči Eb-n
Új vezetőedzőt neveztek ki a kadét fiú tőrválogatott élére múlt csütörtökön. Szabó Istvánnal a csapat erősségéről, az Eb-várakozásairól beszélgettünk, valamint arról, mire lehet képes az évadban bravúrt bravúrra halmozó Szemes Gergő.
Vívás: a 14 évesen leukémiában elhunyt Révész Mártonra emlékezve fektették le Gödöllőn az új terem alapkövét
Ünnepélyes keretek között zajlott kedden a gödöllői vívóterem alapkőletétele; az eseményre a sportág egykori és jelenlegi nagyjai is ellátogattak, s méltón megemlékeztek a 2017 júniusában elhunyt Révész Mártonról, akinek minden álma volt, hogy szép, felújított teremben edzhessen.
Több mint nyolcszáz párbajtőröző gyerek a Kulcsár Győző-emlékversenyen
Az olimpici korosztályos párbajtőr-versenysorozat budapesti állomásán négy korosztályban több mint 800 gyerek lépett pástra az érmekért, a kupákért és azért a két tus előnyért, amiért a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző megálmodta a Grand Prix-t és akinek, emlékére rendezték a hétvégi viadalt.