UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-03-21 07:24

Soha nem látott létszám

Megnövekedett csapatszámmal startol el a Little League április 8-án. Az utánpótlás-bajnokságra huszonnégy csapat jelezte részvételi szándékát, az ifjú baseballosok négy korcsoportban versengenek a bajnoki címért.

UP-info A baseball szezon nyitására minden korosztályban és ligában összejött az indításhoz szükséges csapat, sőt néhány helyen a várakozásokat is felülmúlta a nevezések száma. A T-ball és a senior kategóriában négy, a juniorban pedig hat alakulat veszi célba a gyepet, a legtöbb, rekord számú nevezés azonban a major csoportba érkezett, amelyben tíz egység ragad ütőt. Azt azonban senki ne gondolja, hogy a fiataloknak szokatlan lesz a versengés. Bár a tél az erőnlét fejlesztéséről, a konditermi gyakorlatok dominanciájáról szól, a baseballosok nem bírták ki, hogy alapozó időszakuk végén kesztyűt ne húzzanak. Az évszakváltáskor rendezett tornán a juvenális korosztályban három csapat csatázott, körmérkőzés keretében. Az óbudaiak teljesen új csapattal, sok kezdővel, a játék öröméért érkeztek, és végeztek a harmadik helyen. A foghíjasan felálló érdi csapat csak őket tudta legyőzni, így ők állhattak a dobogó második fokára. A csoportgyőzelmet az osztrák Vienna Wanderers szerezte meg, viszonylag könnyedén.
A serdülő korosztályban négy csapat, az Óbuda, az Újbuda, az Érd és a Jánossomorja körmérkőzése után a sorrendben 3-4. csapat egymeccses kisdöntőt vívott, míg az 1-2. helyezett a kupagyőzelemért küzdött. A csoportmeccseket az Óbuda hibátlanul abszolválta, az Érd két győzelmet szerzett, így ez a két csapat játszotta a döntőt. A Jánossomorja Rascals szoros meccsen maradt alul az Óbudával és az Érddel szemben is, így idén csak a kisdöntőig jutott, ahol a még az egyéves születésnapja előtt álló Újbuda Rangers volt az ellenfele. A jánossomorjai csapat magabiztosan, 9:2 arányban nyerte a bronzmeccset a végére leeresztő Újbuda ellen. A döntőben igazi, parázs hangulatú derbi kerekedett, váltakozva vezettek a csapatok, de a végén az Óbudának jött ki jobban a lépés, és 9:8 arányban megszerezték a győzelmet, és egyben a kupát is. A bemelegítő verseny után a Little League küzdelmei április 8-án kezdődnek, az alábbi csapatok részvételével: Little League T-ball: Érd Red Sox, Diósd, Jánossomorja, AISB Little League Major:Érd Cardinals, Érd Indians, MAFC, Óbuda, Diósd, Jászberény, Jánossomorja, DebrecenTigers, Szentendre, AISB Little League Junior:Érd Giants, Hódmezővásárhely Beavers, MAFC, Debrecen Panthers, Jánossomorja, Nagykanizsa Little League Senior: Érd Pirates, Óbuda, Diósd, Mikepércs (Debrecen Tigers)