UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-07-24 19:09

Remekelt a Rugóláb

A Rugóláb Lendület SE műugróinak nyakába akasztották a legtöbb - összesen huszonegy - érmet a hét végi ifjúsági országos bajnokságon. A legeredményesebb versenyző az öt érmet szerző Veres Kamilla lett, Ligárt Ábel és Szabó Dóra pedig négy-négy alkalommal állhatott dobogóra.

Horn Andrea A hét végén együtt versenyeztek az A és B korcsoportos ifik és a felnőttek a margitszigeti Széchy Tamás Uszodában az országos bajnoki címekért. Az utánpótláskorúak megméretésén Veres Kamilla, a Rugóláb Lendület SE ifjú tehetsége kiemelkedően jól szerepelt: öt számából négyben aranyérmet szerzett, egyben pedig a második helyen végzett. Kamilla annak ellenére lett a mezőny legeredményesebbje, hogy legtöbb vetélytársánál fiatalabb: a C korcsoportba, a 12-13 évesek közé tartozik. A Honvédnak Ligárt Ábel gyűjtögette az érmeket, saját korcsoportjában (B, 14-15 évesek) mindkét számát jelentős pontkülönbséggel nyerte, a nagyobbak között pedig két bronzérem volt a jutalma. A rugólábasok kollekciójához Szabó Dóra négy, Czoch Blanka, Somhegyi Krisztián és Stefán Dorina pedig három-három érmet tett hozzá. Az eredménylista ITT található.