UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2013-07-08 10:52

Ugrottak a remények

Sem 1, sem 3 méteren nem jutott döntőbe Bóta Botond, a Honvéd-Pesterzsébet VKSE műugrója a poznani ifjúsági Európa-bajnokságon. Különösen előbbi kudarc elkeserítő, hiszen ha csak hozza megszokott formáját, helye lett volna a legjobb 12 között. Nincs idő azonban bánkódni, két hét múlva kezdődik élete első felnőtt világbajnoksága Barcelonában, ahová edzője, Cserba Brigitta szerint teher nélkül utazhat.

reb Noha a dunai rekordárvíz néhány hete már levonult, még mindig ezt kell emlegetni, amikor műugrók teljesítményéről beszélünk. A sportág sanyarú hazai sorsát jelzi ugyanis, hogy amikor bezárták az egyetlen alkalmas magyarországi edzőhelyszínt, a margitszigeti Hajós-Széchy Sportuszodát, edzők és versenyzők kapkodva kerestek megoldást.
A 18 éves Bóta Botond (HPVK) felkészülése is megsínylette, hogy értékes napok maradtak ki, és amikor végre edzhettek, akkor is Szolnokra kellett naponta elutazniuk (az országban nincs máshol műugróbázis). Két hete, a rostocki Eb-n nem volt esélye a döntőre, ám az inkább kirándulás volt az erősebb mezőnybe, a fő versenynek egész évben a hétvégi poznani ifjúsági kontinensviadal számított. A zaklatott felkészülés ellenére edző és versenyző egyaránt döntőt várt, ám Bóta nem tudott legjobbja közelében teljesíteni. A 3 méteren 386,95 ponttal 23. lett, esélye sem volt a fináléba jutásra. Cserba szerint nem is meglepő, hogy rontott, egy hónapja nem tudtak erről a magasságról edzeni. Ám hogy 1 méteren sem ment jobban, az már alaposan megviselte őket: a selejtezőben 399 pontot kapott, amivel csak a 18. lett. Ha hozza, amit tud (420-430 pont), akkor ott lehetett volna a fináléban. Nem nagyokat rontott, hanem bizonytalanságok, kisebb hibák jellemezték ugrásait. – Nagyon hiányoztak a kimaradt edzések – mondja a minicsapat nevében Cserba. – Végtelenül sajnáljuk, hogy az utolsó ifjúsági versenye így sikerült, de az árvizet nem számoltuk bele a felkészülésbe. Nehéz helyzet, de nincs idő bánkódni: egy nap pihenő után folytatjuk a munkát, hiszen két hét múlva kezdődik a barcelonai világbajnokság. Botond sosem járt még felnőtt vb-n, teher nélkül ugorhat, számára ez inkább jutalomjáték lesz.