- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Éremáradat a Duna-kupán

Aranyérmet, valamint több második és harmadik helyezést hozott a magyar olimpiai pályaíjászok számára a Pozsony melletti Hattyúpatak (Viničné) nevű faluban rendezett Duna-kupa bajnokság.

UP-info A szlovákiai Viničné-ben rendezték meg a Duna-kupa junior pályaíjász-bajnokságot. Magyarországot 11, ifjúsági és kadet versenyző képviselte. A hatalmas hőség ellenére szép eredmények születtek, a magyar csapat a második helyen végzett.

[1]

Regőczi Petra

Kadet leány korcsoportban Katona Dorottya az előző évi sikerét megismételve aranyérmet szerzett, nagy csatában legyőzve csapattársát, a szintén kitűnően szereplő Regőczi Petrát, aki így ezüstéremmel gazdagodott. A debreceni Vincze Kíra az ötödik helyen végzett. A Katona, Regőczi, Vincze kadet női csapat 2. helyen zárt.

A kadet fiúk között a kecskeméti Csordás-Nagy Mátyás nagyon kemény kiesős küzdelmek után a dobogó harmadik fokára állhatott. Stadler Balázs, aki serdülőként a kadet korcsoportban versenyzett a 6., míg Dozsák Dávid a 9. helyen végzett. A három fiú a csapatversenyt az előkelő 2. helyen fejezte be.

Az ifjúsági leányok mezőnyében Telki Andrea negyedik, míg Pataki Boglárka a 6. helyen végzett. A fiúk között a szegedi Banda Árpád — a rangsorolóban ismét ifjúsági és felnőtt országos csúcsokat lőve — leiskolázta a mezőnyt, de a kiesős küzdelmekben többször hibázott így végül a dobogó 3. fokára állhatott. Siteri Dávid a 4. helyen, míg Nagy Mátyás a 7. helyen végzett. Az ifjúsági fiúcsapat az ezüstérmet szerezte meg.