- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kvótákra céloznak

Új szabályok szerint versenyeznek a sportlövők. A január óta érvényes regulákat még mindig csak szokja a sportág. Gyűlnek a tapasztalatok és a „próbaév” elteltével értékelik, mennyit hozott és mennyit vitt a rendszer. Kissné Oroszi Edit utánpótlásprogram-vezetővel a juniorbajnokság kapcsán beszélgettünk.

Szegő Tibor A változások lényege, hogy az alapverseny után törlik a sportolók korábbi eredményeit, és a nyolcas döntőben mindenki nullával áll be, majd folyamatosan esnek ki a gyengébben teljesítő lövők. Így előfordult olyat extrém eset is, hogy valaki világcsúccsal jutott a fináléba, ahonnan elsőként esett ki. Gyakorlatilag két versenyt kell végigcsinálni a döntőbe jutott sportolóknak.

Péni István (Fotó: Freeman, UTE) [1]

Péni István (  •  Fotó: Freeman, UTE)

– Mennyire változtatta meg a lövészetet az új szisztéma?

– Teljesen más technikát igényel, és az időkorlátok miatt kicsit kapkodóvá vált minden. Ez nem hiányzott senkinek. A juniorok országos bajnokságán 50-60 kör különbség is volt a 3×40 lövéses számban döntőzők között, ami azért abszurd. Így nem a valós tudás alapján dőlnek el a helyezések, szerephez jut az esetlegesség, a véletlen.

– Mi volt a szabálymódosítás célja?

– Nyilván látványosabbá, izgalmasabbá, a televízió számára közvetíthetőbbé akarták tenni a sportágat. Lehet, hogy ezt elérték, de a szakma berzenkedik, hiszen gyakorta nem azok nyerik a versenyeket, akik szakmailag kiemelkednek a mezőnyből. Nonszensz, hogy valaki világcsúccsal jut döntőbe, majd a nyolcadik helyen végez. Abban bízunk, hogy az esztendő értékelésekor a szakemberek korrigálják a hibákat, így javul a sportolók helyzete, és a nézők is jobban értik, élvezik a versenyeket.

Nagy Sándor (a dobogó tetején) [2]

Nagy Sándor (a dobogó tetején)

– Milyen tapasztalatokat lehet leszűrni a juniorok országos bajnokságát követően? Kezdjük az 1995-ös születésű Nagy Sándorral, aki több számban is aranyérmet szerzett!

– Sanci, ahogy mindenki szólítja a sportágban, „épített” versenyző. Tudatosan készítjük fel, megalapozott technikával rendelkezik, és a hatvan lövéses fekvő versenyszám passzol hozzá leginkább. A jövőben arra kell törekednünk, hogy az eredményei ne legyenek ingadozóak. Az új szabályok mentén figyelni kell arra is, hogy a tudás mellett jó legyen a technika, mert nem mindegy, hogy milyen a fegyver és a lőszer szórása. miután tizedre megy a számítás.

– A MOL Tehetségtámogató Programban [3] részt vevő Péni István is jól szerepelt.

– Pisti tizenhat éves, és nagyon nehéz időszakon van túl, velünk együtt, hiszen több mint harminc centit nőtt, ezzel megváltozott a mozgáskoordinációja. Ennek ellenére nem esett vissza, de a kiugró eredményei eltűntek. A technikája stabilizálódott, mindenképpen a jövő embere.

Biatovszki Mira (Fotó: molcsapat.hu) [4]

Biatovszki Mira (  •  Fotó: molcsapat.hu)

– Hanák Gabriella tizenhét esztendősen nyert aranyat.

– Gabi folyamatosan erősödik, egyre jobb. Az ő esetében a nemzetközi rutin megszerzésére kell fektetni a hangsúlyt. Ha ez sikerül, reményeink szerint egyre többször hozza a tudásának megfelelő eredményeket.

– Szijj Katinka húszévesen már valójában a felnőtt korosztályhoz tartozik.

– Igen, de ott még nem elég erős. Sajnos, az Európa-bajnokságon sem szerepelt az elvárásoknak megfelelően, az országos bajnokságon csapatban nyert, egyéniben a harmadik helyen végzett.

– Nyáron a MOL Új Európa Alapítvány [3] támogatottja, Biatovszki Mira fantasztikusan szerepelt a siketlimpián. Óriási tehetség. Milyen módon lehet megtartani őt ezen a szinten? (A vele készült interjú itt [5] olvasható.)

Toma Dorina [6]

Toma Dorina

– Sajnos, kevesen publikálták ezt a fantasztikus sikert. 394-es alaperedménye nemzetközi összevetésben is figyelemreméltó. Ráadásul olyan körülmények között szerezte, hogy a hallókészülékét nem használhatta. Örömteli, hogy az összetett versenyszámban nagyon sokat erősödött. 570-es eredményével fiatal kora ellenére negyedikként tudott beállni a felnőttek között. Jövőre a világbajnokság miatt a légfegyveres számok kerülnek előtérbe, és őt rendkívül jó versenyzőnek tartom. Emberi tartását bizonyítja, hogy a siketek mellett az épek között is kiválóan teljesít, hiszen 2012-ben Európa-bajnok lett. Húszévesen minden világversenyen hozza amit tud, sőt még néhány kört rá is tud tenni. Fantasztikus jövő előtt áll.

Kik azok, akik még kiemelkedő teljesítményt nyújtottak?

– Tizenéves sportolóink közül Tamás Klaudia, Toma Dorina, Vass Péter, Prágai Patrik is ott tudott lenni az élmezőnyben. Ők azok, akik már bontogatják szárnyaikat, és a jövőre nézve optimizmusra adhatnak okot. Szorgalmasak, végigdolgozták a nyarat.

– Hogy alakul az őszi program?

– Két hét múlva kerül sor a pisztolyosok 25 méteres számának országos bajnokságára, majd fizikai és szakmai alapozó időszak következik. Februárban rendezik a légfegyveres Európa-bajnokságot Moszkvában, és ezen az egy megmérettetésen lehet kvótát szerezni a nandzsingi ifjúsági olimpiára…

Az országos bajnokság eredményei itt [7].

A főoldali képen Péni István. Forrás: molcsapat.hu