UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2013-11-16 19:43

Összeállt az ifjú Eb-keret

Kétszáz olyan fiatal úszó találkozott egymással, illetve a jelenlegi ászokkal, köztük Hosszú Katinkával is a százhalombattai rövid pályás országos bajnokság utolsó napján, akik a 2017-es budapesti ifjúsági vb főszereplői lehetnek. Kiss László szövetségi kapitány decemberi Eb-csapatában helyet kapott az összes tehetség, aki érmes volt a nyári korosztályos világeseményeken.

reb Noha az ob utolsó napja minden kétséget kizáróan a Világ Kupa-versenyekről éppen csak hazatérő szupersztárról, Hosszú Katinkáról szólt (ötből ötször nyert, azaz az összes egyéni női számban, 400 gyorson például egyéni csúccsal), a legfiatalabbak számára is emlékezetes lesz ez a szombat.
Először találkozott az a majdnem kétszáz tehetség, akiket az ország újonnan kialakított hét régiós rendszerében azzal a nem titkolt céllal foglalkoztatnak, hogy a 2017-es budapesti ifjúsági- (és vélhetően a négy évvel később esedékes felnőtt) világbajnokságra készüljenek. Megkapták egyenfelszerelésüket, egyúttal „időegyeztetés” is zajlott mindenkivel (melyik számban ki mennyit úszik?). A zárónapi sok figyelemreméltó teljesítmény közül ismét a teljesség igénye nélkül említünk meg néhányat. Szokol Szonja (1998) korosztálya legjobb idejével állhatott a dobogó második fokára 50 pillangón, akárcsak Matyasovszky Dalma (1999) 100 háton, ő 3. lett. Grátz Benjámin (1996) 200 gyorson végzett ugyanezen a helyen, míg Horváth Dávid (1996) ugyan alaposan elmaradt a győztes Verrasztó Dávidtól 400 vegyesen, a második helye nem került veszélybe. Gyurinovics Fanni (2001) már délelőtt 4:56-os időt tempózott szintén 400 vegyesen, aztán a délutáni fináléban további majdnem két másodpercet faragott (4:54,18) a már amúgy is évjáratos csúcsot érő időből. A nap egyik legfontosabb eseménye, hogy Kiss László szövetségi kapitány keretet hirdetett a december 12-15. között a dániai Herningben sorra kerülő rövid pályás Európa-bajnokságra. A 26 fős keretben helyet kapott az összes fiatal, aki a poznani ifjúsági Eb-n és dubaji ifjúsági vb-n érmet szerzett, de a Százhalombattán látott teljesítménye alapján bekerült az utazók közé a 19 éves kaposvári Dudás Dániel is. A teljes ob jegyzőkönyvet az Eredmények/Hazai menüpontban találja. Kiss László keretében dőlt betűvel írtuk a fiatal úszók nevét. A magyar válogatott kerete a 2013-as rövid pályás Európa-bajnokságra Férfiak: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Horváth Dávid, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid. Nők: Dara Eszter, Farkas Adél (?), Ferenczi Fanni, Hosszú Katinka, Joó Sára, Mutina Ágnes, Novoszáth Melinda, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn.