- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Korhatártalan tudásszomj

Idősebek között indult a Tisza-kupán, mert az egykorúak mezőnye nem volt elég erős. A háromból két számot ott is megnyert. A szakágban a verseny valójában szuperedzés, abból lehet a legtöbbet tanulni. Márpedig Jászapáti Petra tudásszomja határtalan.

reb Összevont korosztályban, nála egy-két évvel idősebbek között aratott sikert két távon és összetettben is a hétvégi szegedi versenyen Jászapáti Petra, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület 15 éves rövidpályás gyorskorcsolyázója.

jaszapati_petra_elol_cseh_klub02 [1]

Gyakori látvány, hogy Jászapáti Petra vezet  •  Forrás: facabook.com

Elsősorban erőfelmérőnek és gyakorlásnak felelt meg a hagyományos, immár XIV. MOL Tisza-kupa, amelyen háromból két távon (500 és 1500) győzött, 1000 méteren pedig harmadik lett a hazai pályán rajthoz álló Jászapáti Petra. Tette mindezt úgy, hogy a korosztályában nem indultak túl sokan, ezért az egy-két évvel idősebbekkel összevont kategóriában diadalmaskodott – összetettben is.

– Itthon rangos versenynek számít, de a külföldiek közül csak egy ellenfelem jött el – kezd bele a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja. – Elsősorban az volt a cél, hogy megnézzük, erőben hol tartok, technikailag és fejben min kell javítani. Úgy érzem, az erőnléttel nincs baj, és tudtam is tanulni a futamokban.

A rövidpályás gyorskorcsolya tipikusan az sportág, amelyikben a sok-sok elemet igazán csak a versenyhelyzetben lehet gyakorolni, azt pedig edzésen képtelenség produkálni. Ezért aztán Petrának elsősorban az előzések miatt volt tanulságos a viadal. Bár az a típusú versenyző, akit a minél nagyobb tét feldob és hatására még jobban teljesít, ám ilyen fiatalon a viadalokkal járó izgalmat is szoknia kell. És persze megtapasztalni: hogyan lehet azt kezelni. Ezek miatt volt hasznos a Tisza-kupa.

A felkészülésnek egészen konkrét célja van. A kelet-európai országok korosztályos versenyzőinek megmérettetése a Danubia Series, amely három állomásból áll, és ahonnan az összetettben első nyolc helyen végző korcsolyázók jutnak el a márciusi szófiai Európa Kupára. A sorozatnak van nyugat-európai megfelelője is, ugyanennyi továbbjutóval. Így aztán az EK a kontinens krémjét vonultatja fel. Nos, Petra nem bízta a véletlenre a dolgot: elsőre Bécsben mindhárom távon nyert, akárcsak a ventspisili harmadik fordulóban, Lettországban. A kettő között, Szlovákiában kétszer lett első, és országos csúcsot futott 1000-en, így kell-e mondani, az összetett győztese lett.

jaszapati_petra_facebook [2]

 •  Forrás: facebook.com

A február a munka hónapja lesz. A téli olimpia miatt kevesebb versenyt rendeznek, ezért a gyakorlásé, edzőtáboroké a főszerep: utóbbiból februárban nemzetközi tíznaposat tartanak Budapesten.

– A korosztály és a valamivel idősebbek legjobbjai lesznek ott, és külföldi korcsolyázók is jönnek. Várom már, mert sokat lehet tanulni az ilyen közös edzéseken. A suliban nincs gond, mert segítőkészek, mindig elengednek, már persze, ha elég jók a jegyeim meg az átlagom. Heti hét edzésem van, de hétvégente szokott lenni Pesten is, akkor kilenc.

A hozzá hasonlóan szegedi Kónya Zsófia [3] néhány éve a válogatott edzések és összetartások miatt döntött úgy, Budapestre teszi át székhelyét, így Petrának is nekiszegezem a kérdést, tervez-e hasonlót. „Egyelőre jó itt, de hétszentség, hogy előbb-utóbb Pestre kell költözni” – mondja a görkocsolyából  a jégre áttelepült fiatal.

Addig marad az ingázás és a szegedi felkészülés, azért is, hogy a márciusi Európa Kupa után a junior-világbajnokságon is indulhasson.