UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2014-05-11 12:52

Fiatalok a fiatalok között

A női és férfi U23-as tekeválogatott is érmekért utazik Brnóba, a korosztályos világbajnokságra. A nők kapitánya két-három medáliával lenne elégedett, és a férfiak is dobogóra állnának.

reb Tavaly, a hazai rendezésű U18-as világbajnokságon remekelt a válogatott: öt érmet, közte két aranyat szereztek a fiatalok. Az akkor jól teljesítők közül többen is ott lesznek Brnóban is, az idei U23-as világbajnokságon, amelyet 13-18-án rendeznek, ám előtte még Világ Kupát is az U18-asoknak: mától keddig.
brancsek_janos01
brancsek_janos01
Átfedés pedig van, ugyanis Brancsek János és Tóth Katalin indul a VK-n, majd utána a vb-n is. A kapitányok szerint a két fiatal tehetségéről mindent elmond, hogy duplán követeltek helyet maguknak. Nem beszélve arról, hogy Brancsek győri klubtársa, ifjabb Horváth Péter U18-asként erősíti az U23-asokat, a női csapatban pedig Sajermann Nóra, a legstabilabb tag a felnőttegyüttesben is helyet kapott. Az ő vébéjük az U23-as után, 18-24-én zajlik. A két kapitány beszélt honlapunknak a célokról, várakozásokról: – A tavaszi forma, a felmérő versenyek és a legutóbbi, apatini felkészülési meccs alapján alakult ki a keret – mondja Weinacht János, a női kapitány. – A Tóth, Brancsek párostól, a formájukat látva, jó eredményt várok a Világ Kupán mix tandemben. U23-ban a csapat érmes is lehet, mindenképpen szeretném, ha az első hatban végeznének. A legeredményesebb játékos Sajermann Nóra, remélem, hogy hozza tudását, amely szép reményekre jogosít. Akkor lennék igazán elégedett, ha két-három éremmel jönnénk haza. Medália megszerzését tűzte ki célul a férfiak kapitánya, Juhász Tibor is. Noha évtizedek óta a tekesportban tevékenykedik, neki jobban meg kellett ismernie a mezőnyt, mivel csak január eleje óta dolgozik ebben a pozícióban:
brno_vb
brno_vb
– A decemberi országos bajnokságon amolyan titkos megfigyelőként már követtem a srácok teljesítményét. Készítettem felkészülési tervet, és persze megtörtént a bemutatkozás. Elmondtam, mit várok tőlük, mi az elképzelésem a játékról: szerintem a fegyelem, a játék szeretete és a csapatszellem a legfontosabb. Nem is volt gond senkivel. Januártól többször tudtam keretedzést tartani, ilyenkor gyakorolhattunk. Később a klubedzőknek jeleztem, amikor úgy ítéltem meg, hogy valamin változtatni kellene, hiszen a felkészülés alapja mégis csak az egyesületi edzés. Egy héttel ezelőtt Szerbiában játszottak felkészülési mérkőzést (fiúk és lányok is) a házigazdákkal. Az erőviszonyokról sokat elmond, hogy fiú ifjúságiban két éve a szerbek lettek világbajnokok. A magyarok jól helytálltak, ráadásul azért is hasznos volt a túra, mert az apatinival megegyező pályán rendezik a világbajnokságot. – Sajnálom, hogy nem tudtunk még egy válogatott meccset játszani, jól jött volna, mert a keret egy részének nincs még jelentős nemzetközi tapasztalata. Összességében azt gondolom, rendesen felkészültünk, jó formában vannak a versenyzőink, és sikerült őket a világbajnokságra hangolni. Titokban reménykedem, hogy a csapat az első három közé ér, de több szám is lesz (egyéni, páros, mix tandem, csapat, sprint – A szerk.), van tehát lehetőség jó eredményt elérni. A versenyek hétfőn, az U18-as Világ Kupa egyéni selejtezőivel és a mix tandemmel kezdődik a brnói tekemaratonon, a pontos programot itt találja. U18-as válogatott tagjai: Brancsek János és Tóth Katalin U23: nők: Tóth Katalin, Sajermann Nóra, Soltász Kata, Tóth Dorottya, Nagy Beatrix, Fekete Ágnes, Hegedűs Anita férfiak: Brancsek János, Pintér Károly, Babos Tamás, Móricz Zoltán, Bíró Patrik, Tóth Áron, Horváth Péter