- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Major és a többiek

A Granadában szerzett két junior-világbajnoki címével Major Veronika ismét bizonyította: az következő évek meghatározó sportlövője lehet. Noha még jócskán utánpótláskorú, már a felnőttek közé készül.

reb  A tavasszal a moszkvai Európa-bajnokságon a futócél 10 m vegyes és 20+20-as versenyszámban is győzött Major Veronika [1]. Néhány hónap elteltével mit sem változott az eredmény, a keszthelyi BEFAG Erdész Lövészklub versenyzője a granadai világbajnokságon is aratott.

Valami mégis más: míg a kontinenstornán szoros küzdelemben győzte le ellenfeleit, a vb-n 15, illetve 13 körrel előzte meg a második helyezettet. A differenciát látva a mesternek, Keczeli Zoltánnak szegeztük a kérdést: innentől kezdve a riválisok letehetik a fegyvert, amennyiben Major is nevez az aktuális versenyre?

major_veronika [2]

Major Veronika  •  Forrás: hunshooting.hu

– Abban a sportágban, amelyben nincsen hagyományos értelemben vett papírforma, és minden körért óriási harc megy, ez valóban hatalmas fölény – értékel az edző. – Épp ezért nyugodtan jelentem ki, Veronika az elkövetkező évek meghatározó versenyzője lehet.

Noha arról beszélnek, nincsen előre lefutott viadal, edzője és Major is egyetért abban: a versenyző nyerni utazott Granadába.

A sportlövő kiváló alany, kitűnő idegrendszerrel, nagy munkával kialakított fizikális erőállapottal és nyugodt természettel, épp ezért Keczeli – ha módjával is, de – minden alkalmat megragadott, hogy tudatosítsa versenyzőjében: győzhet. Ettől függetlenül, a különbség talán őket is meglepte.

A második versenyszámban, a vegyesben az is előfordult, hogy sorozatban nyolc tízest lőtt a fiatal tehetség. Csakhogy elhelyezzük ezt a produkciót: a mester szerint ez olyan teljesítmény, amelyre bármelyik felnőtt férfi versenyző is büszke lett volna. A sportág hazai klasszisa, Sike József is dicsérte Veronikát, mondván, örülne, ha most ilyen nyugodtan és jól tudna lőni.

– Az első versenyszámomban sikerült beállítani az egyéni csúcsomat, így aztán a vegyesre nyugodtabb lettem – veszi át a szót a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja. – Ráadásul nagyon jól éreztem magam: remekül szervezték meg a világbajnokságot, Granada pedig gyönyörű. Csak a korongosokat irigyeltem kicsit: ők végig a hegyekre nézve lőttek.

Major nemrég múlt 17 éves, azaz három-négy évig még arathat az utánpótlásban. Ám edzője – amolyan húzd meg, ereszd meg taktika alapján – a fontos versenyeken a korosztályában indítja őt (az ego, az önbizalom építéséhez kellenek a sikerek, a bűvös aranyak), a felkészülési viadalokon viszont már a felnőttek között szerepelteti.

Úgy látják, az elkövetkező két évben maximálisan futócélra készülnek, csakhogy a légpisztollyal ellentétben ez nem olimpiai sportág. Ezért aztán várható, hogy a felkészülésben egyre nagyobb teret kap a másik fegyver is: a 2020-as tokiói olimpiát már célba vette az ifjú sportlövő.

Addig pedig tarolhat a futócélban. De csak óvatosan: Keczeli félig viccesen jegyezte meg a versenyek után, hogy ennyire talán mégse kellene elverni a mezőnyt, nehogy a többiek legközelebb inkább visszalépjenek az indulástól…