- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Golyók bűvöletében

Megosztja a tanári kart a biliárddal Szolnoki Olivér, aki nemrég nem először nyert országos bajnokságot, juniorként, a felnőttek között. A sportághoz fizikai kondíció is kell, ezért gyakran fut. A dákóval kapcsolatos poénokkal már régóta nem foglalkozik.

reb Nehéz helyzetben van az a fiatal, aki a kevésbé elismert sportágak valamelyikét választja. Szinte minden, a versenyzéssel kapcsolatos költség a családot terheli, alig van támogatás, kisebb összegeket lehet nyerni, és a sikereiket is csak szűkebb kör ismeri. Így van ez a biliárddal is: első hallásra talán csak félmolyossal a szájunk sarkában gondolunk a legtöbbször a vendéglátóhelyekről, szalonokból ismert játékra.

Pedig ha nem is tömegek, de itthon is sokan űzik a sportágat. A 17 éves Szolnoki Olivér ráadásul remek eredményekkel. A múlt héten a 10-es országos bajnokságon – nem először – nyert a felnőttek között, korábban több érmet is szerzett korosztályos Európa-bajnokságokon.

szolnoki_oliver [1]

Szolnoki Olivér

– A realitás talaján kell tartani, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy kisebb kört érdekel a sportág – mondja Tóth Sándor, Szolnoki edzője. – Ettől függetlenül nem keseredünk el, mert nem elsősorban az elismerésért, hanem szerelemből biliárdozunk. Az persze egyértelmű, ebből a világon is csak kevesen élnek meg, ezért hangsúlyt kell helyezni a civil pályára.

Egyetért ezzel a versenyző is: bár még nem tudja, hogy mit tanulna a gimnázium után, azzal tisztában van , hogy a sportág mellett valamit mindenképpen dolgoznia kell. Igaz, mivel a sportolást sokáig nem hagyná abba, olyan munkahelyet szeretne, ami összeegyeztethető a játékkal.

Ez azonban a távolabbi jövő, a közeliben viszont sok tennivaló vár rá.

A minél magasabb színvonalú versenyzés és ellenfelek miatt a Pool Players Oberschützen játékosaként a második szezonját tölti az osztrák csapatbajnokságban. Ez komoly szervezési feladatot ró a MOL Új Európa Alapítvány támogatottjára: az edzőjével hol Budapesten, hol Veszprémben edz, emellett utazik, és ugyebár tanulni is kell.

– Az iskolában teljesen megosztom a tanári kart a biliárddal – mondja. – Van, aki örül, hogy mást is csinálok a tanulás mellett, mások szerint viszont ez pillanatig sem lehet kifogás az iskolai teendőkkel szemben. Sokan nem tudják, mit csinálok, mert nem szívesen reklámozom magam. Aki hall róla, sokszor viccelődni kezd, kapom a dákos poénokat, de már egyáltalán nem veszem fel őket. Különben is, tudom, mennyi munka van a játékban.

Amikor egy nap akár tíz-tizenegy órát is asztal mellett áll, a nagyon fontos mentális felkészültség mellett már szerepet kap a fizikai is. Talán ő maga sem gondolta volna, hogy mennyire, amikor tíz évesen sznúkert nézett a televízióban, és aminek hatására játszani kezdett. Nem véletlen, hogy gyakran fut, vagy edz konditeremben.

Az edzője szerint Olivér rettentően eltökélt. Szép jövője lehet a sportágban.