- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Apu, kezdődik: két arany, három bronz

Két arany- és három bronzérmet szerzett a magyar válogatott a Montemor-o-Velhóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon. Az ifjúsági kajakos fiúk kiemelkedtek a mezőnyből: Kopasz Bálint és Béke Kornél, Mayer Keán egység is győzött.

reb Noha az már az első mai döntő előtt sejthető volt, hogy a magyar válogatott több tagja is a dobogóra állhat a montemor-o-velhói ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon, azért az első érmet megszerezni mindig különleges.

kopasz_balint01 [1]

Kopasz Bálint nagyot versenyzett

Nem is kellett sokáig várni rá, hiszen Kopasz Bálint rögtön a második, magyar érintettségű fináléban aranyérmet érően lapátolt az ifjúságiak között K1 1000 méteren. Az Algyő SE versenyzője majdnem két másodperccel előzte meg horvát riválisát.

A sikernek megfelelően aztán az eredményhirdetéseken magyarok uralták a dobogó környékét, hiszen a mosolygósan, ám visszafogottan a legfelső fokra lépő Kopasznak Vaskuti István, a nemzetközi szövetség alelnöke adta át a nemcsak a portugáliai napsütés miatt fényesen csillogó érmet, míg dr. Baráth Etelétől, a magyar szövetség elnökétől a virágcsokrocskát kapta.

Időrendben haladva Bogár Gábor bronzérme következett (U23, K1 1000 m), aki sokáig a második helyen haladt, de ausztrál ellenfele a hajrában megelőzte, míg az aranyérem a spanyol Roi Rodriguezé lett. A női kajak négyes (U23, 500 m) másolta Bogár teljesítményét: a németek sikeréhez nem fért kétség, s a románok is a Horváth Alexandra, Bodonyi Dóra, Simán Fanni, Szabó Ágnes kvartett előtt értek a célba. A lányok ettől függetlenül láthatóan boldogan fogadták az érmet és a puszit Vaskutitól.

majer_beke_m_o_v [2]

Béke Kornél és Mayer Keán duója szerezte a második aranyat

A magyar illetékesek hamarosan az ifjúsági K2 1000 m-es eredményhirdetésre kérhették magukat, hiszen a Béke Kornél, Mayer Keán kettős remekül lőtt ki a rajtból, és hamar fél hajónyi előnyre tett szert. A táv második felére megduplázta a fórt, s bár a hajrában a lengyel egység közelebb került, kétség sem fért a sikerhez.

Noé Zsombor és Vass Péter az idén még a felnőtt világbajnoki indulásra is jó eséllyel pályázott, így érhetően nagy várakozással állt rajthoz a korosztályos vb-n az U23-asok között. Féltávkor már a harmadikként jegyezték a párost, viszont a hajrában nem változtak jelentősen az erőviszonyok: az ausztrálok nyertek, a csehek másodikként futottak be, a magyarok utánuk.

Majdnem kopírozta a kajakos társak teljesítményét a Viola Viktor, Fekete Ádám kettős C2 1000 méteren (U23), csakhogy hiába vezettek a fiúk az elején, az utolsó száz méteren a kazahok és a lengyelek is megközelítették őket. Csupán hat századmásodpercen múlt a dobogó, de a magyar duó lecsúszott róla.

Szombat délután a 200 méteres futamokat, vasárnap pedig a 200 és 500 m-es döntőket rendezik meg Portugáliában.

A szövetség nyilatkozatokkal tűzdelt összefoglalóját itt olvashatja. [3]

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, 3. NAP
Nők
Ifjúságiak.
K4 500 m: 1. Dánia (Mette Gravesen, Cathrine Rask, Julie Funch, Pernille Knudsen) 1:37,464, … 6. Magyarország (Racskó Fruzsina, Jenei Virág, Sólyom Dóra, Gazsó Aida) 1:40,544. U23-asok. K4 500 m: 1. Németország (Jasmin Fritz, Lisa Jahn, Anna Kowald, Katharina Köther) 1:34,176, …3. Magyarország (Horváth Alexandra, Bodonyi Dóra, Simán Fanni, Szabó Ágnes) 1:34,796.
Férfiak
Ifjúságiak.
K1 1000 m: 1. Kopasz Bálint 3:34,684. C1 1000 m: 1. Szergej Tarnovicsi (moldovai) 3:53,864, … 5. Moldován Milán 4:04,404. K2 1000 m: 1. Béke Kornél, Mayer Keán 3:21,204. C2 1000 m: 1. Jakub Rutkowski, Marcel Holdak (lengyel) 3:43,544, … 7. Koleszár Zoltán, Moldován Milán 4:38,128. U23-asok. K1 1000 m: 1. Roi Rodriguez (spanyol) 3:32,888, … 3. Bogár Gábor 3:35,048. C1 1000 m: 1. Martin Fuksa (cseh) 3:52,320, … 12. Szabó Kristóf (3. a B döntőben). K2 1000 m: 1. Riley Fitzsimmons, Jordan Wood (Ausztrália) 3:15,824, … 3. Noé Zsombor, Vass Péter 3:17,184. C2 1000 m: 1. Dmitrij Jancsuk, Tarasz Miscsuk (ukrán) 3:39,228, … 4. Viola Viktor, Fekete Ádám 3:43,336.