- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Tizennyolc érem, tíz arany

Csodálatosan szerepelt a magyar válogatott a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon. A 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet számláló gyűjtemény még a tavalyi szegedi világbajnokságon nyújtott, párját ritkító teljesítményt is felülmúlta.

reb  Vajon hány érmet szereznek a magyarok? – tehettük fel a kérdést vasárnap reggel a Montemor-o-Velhóban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság utolsó döntős napján.

Sokat, jelezte előre két fiatal, hiszen Kuli István és Homonnai Luca nagyjából öt perc leforgása alatt tett két aranyérmet a közösbe. Ugyan az ukrán versenyző remekül kezdett K1 200 m-en az ifjúságiak között, és amikor a levegőbe hasított a partról a kiáltás: „Pistiiiiiiiii!”, már Kuli vezetett, és a sprinttávon jelentősnek nevezhető fél másodperces előnnyel nyert.

homonnai_luca_mov [1]

Homonnai Luca nem csak a hajszínével keltett feltűnést

Bár a leány kajakosokat sokáig váratták a rajtban (az egyik lengyel versenyző nem állt be), az nem zavarta meg Homonnai Lucát, aki szinte kilőtt a startból. A dán Julia Funch nagyon tapadt rá, azonban az ifjúsági olimpiai ezüstérmes kajakos két tizedet megtartott az előnyéből, így nagyjából öt percen belül a második magyar aranynak örülhettünk Portugáliában.

A folytatásra sem kellett sokáig várni, hiszen Takács Kincső (U23 C1 200 m) rajt-cél győzelmet aratott.  Érdekesség, hogy a korosztályos és felnőtt vb- és Eb-első kenus az egyetlen egyéni világverseny aranyát éppen Montemor-o-Velhóban szerezte három éve, kontinensviadalon. Birkás Balázsnak (K1 200 m) köszönhetően az U23-asok kevés híján lemásolták az ifjúságiakat, végül azonban elmaradt a „néhány percen belül két diadal” teljesítmény. A magyar kajakos remekül rajtolt, s a táv jelentős részében vezetett, de a finisben érkezett a szerb Dragosavljevics, és mindenkit lehagyott, Birkásnak pedig a bronzérem jutott.

A kenusok között a milánói felnőtt vb-n az olimpiai kvótáért harcoló Hajdu Jonatán megnyerte a futamát, de mégsem örülhettünk igazi győzelemnek, hiszen a B döntőben tette. Hajdu pénteki középfutamát rossz rajt miatt meg kellett ismételni, viszont csak a nap végén újráztak. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint akkor Hajdu már nem tudott fejben rákészülni a feladatra, ezért fordulhatott elő, hogy a tavaly az U18-asok között vb-első kenus fináléba sem jutott.

A remek zárásról azért gondoskodtak a társak, hiszen nagyszerűen fejezték be a délelőtti programot az U23-as versenyzők. A Takács Kincső, Lakatos Zsanett C2-es egység ezüstérmet szerzett, míg Horváth Bence megkönnyebbülten kiálthatta a célban, hogy „Húh, ez nagyon fájt!”: Szomolányi Mátéval a hajóban aranyérmet szerzett K2 200 méteren.

Az délutáni etapban sem változott a kép: a riválisok kevés sikerrel próbálták tartani a lépést a magyarokkal.

Homonnai Luca a 200 után K1 500 m-en is nyert az ifjúságiak között, igaz, ezúttal csupán egy tized maradt a táv közben tapasztalt fölényes előnyéből. A másik duplázó a győri klubtárs, Takács Kincső lett, aki viszont magabiztosan győzött C1 500 m-en az U23-asok között, és Bodonyi Dóra (U23) sikeréhez sem férhetett kétség K1-ben.

A Noé Bálint, Bogár Gábor, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás alkotta férfi U23-as kajak négyes 1000 méteren elenyésző különbséggel, négy századdal maradt le az aranyéremről, de a dobogón nem tűnt túlságosan szomorúnak. Az ifjúsági kvartett (Kopasz Bálint, Mozgi Milán, Piller Kristóf, Györgyjakab Máté) pedig bronzérmet szerzett.

Nem bírt leállni a gyártósor a magyar éremgyárban, az utolsó előtti számban az ifjúsági Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra kettőse a tavalyi ezüstérmet a legfényesebb medálra cserélte K2 500 m-en, ráadásul a Hagymási testvérek, Anita és Réka is a dobogó második fokára állhattak ugyanezen szám U23-as versenyében.

Azt hihettük, hogy a tavalyi szegedi világbajnokságon szerzett 10 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremből álló mérleg felülmúlhatatlan, csakhogy a küldöttség rácáfolt a „kishitűségre”: csodálatos, 10-3-5-ös mérleget produkált.

A szombati éremesőről szóló beszámolót itt olvashatja [2].

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MONTEMOR-O-VELHO (PORTUGÁLIA)
4. nap

Férfiak
Ifjúságiak. K1 200 m: 1. Kuli István 36,016. C1 200 m: 1. Vadim Korobov (litván) 40,688. K2 200 m: 1. Riccardo Spotti, Andrea Liberto (olasz) 33,176, … 6. Mozgi Milán, Kuli István 33,796. K4 1000 m: 1. Olaszország (Samuele Burgo, Tomasso Freschi, Luca Beccaro, Simone Giorgi) 3:04,684, … 3. Magyarország (Kopasz Bálint, Mozgi Milán, Piller Kristóf, Györgyjakab Máté) 3:06,036. C4 500 m: 1. Oroszország (Ivan Kikovidov, Danyil Karpov, Leonyid Panykin, Artyom Pron) 1:42,760, … 6. Magyarország (Koleszár Zoltán, Krasznai Péter, Moldován Milán, Némedi Konrád) 1:46,232. U23-asok. C1 200 m: 1. Henrikas Žustautas (litván) 38,816, … 10. Hajdu Jonatán 40,560 (a B döntőben 1.). K1 200 m: 1. Marko Dragosavljevics (szerb) 35,0, … 3. Birkás Balázs 35,480. K2 200 m: 1. Horváth Bence, Szomolányi Máté 32,564. K4 1000 m: 1. Spanyolország (Marcus Walz, Albert Marti, Juan González, Roi Rodriguez) 3:00,860, 2. Magyarország (Noé Bálint, Bogár Gábor, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás) 3:00,900. C4 500 m: 1. Ukrajna (Dmitro Jancsuk, Mikalo Mandzsuk, Jernyer Akadov, Tarasz Miscsuk) 1:39,260.
Nők
Ifjúságiak. C1 200 m: 1. Nagyezsa Makarcsanka (fehérorosz) 48,952, … 5. Nagy Bianka 50,512. K1 200 m: 1. Homonnai Luca 42,572. C2 200 m: 1. Alena Nagyova, Nagyeja Makarcsanka (fehérorosz) 45,752, … 5. Bónyai Regina, Molnár Rebeka 48,228. K1 500 m: 1. Homonnai Luca 1:59,168. C1 500 m: 1. Ludmila Luzan (ukrán) 2:20,380, … 6. Nagy Bianka 2:25,492. K2 500 m: 1. Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra 1:51,804. U23-asok.
C1 200 m: 1. Takács Kincső 47,636. K1 200 m: 1. Natalja Podolszkaja (orosz) 40,208, … 5. Lucz Dóra 41,132. C2 200 m: 1. Darina Kacsucsenka, Kamila Bobr (fehérorosz) 44,224, 2. Lakatos Zsanett, Takács Kincső 45,920. K1 500 m: 1. Bodonyi Dóra 1:54,908. C1 500 m: 1. Takács Kincső 2:18,280. K2 500 m: 1. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (német) 1:46,732, 2. Hagymási Réka, Hagymási Anita 1:48,256.