- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Aranylány gumiruhában

Gurisatti Lilla négy aranyéremmel tért haza a libereci tájékozódási búvárúszó felnőtt világ- és junior Európa-bajnokságról. Nem gondolta volna, hogy ilyen szép eredményekkel búcsúzik a junioréveitől. A siker közös édesapjával, Gurisatti Gyulával.

Pusztai Viola „Az első versenyszám után vagy húsz percet zokogtam. Azzal az idővel még a felnőttek között is érmes lettem volna. Rengeteg munkám volt abban az aranyban ” – így emlékezik vissza Gurisatti Lilla a libereci junior tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon a csillag versenyszámban aratott győzelmére.

Azután még háromszor állhatott fel a dobogó tetejére:

– Az elmúlt két hónap csak arról szólt, hogy szépen búcsúzzak a junioréveimtől, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül az Eb. Mivel technikai sportról beszélünk, nem lehetett előre kijelenteni, hogy biztos az érem. Mindegyik elsőségnek nagyon örülök. A szlalomnak azért, mert abban még sosem nyertem Eb-t. A csillaggyakorlat meg a kedvencem, és abban ez volt a harmadik Eb-elsőségem. Nyilván abban vagyok a legjobb. De az ötbója-versenyszámban szerzett arany is ugyanolyan fontos.

Közös a siker  - Gurisatti Lilla és édesapja, Gurisatti Gyula az érmekkel [1]

Közös a siker – Gurisatti Lilla és édesapja, Gurisatti Gyula az érmekkel

Pedig nem a legjobb körülmények között zajlott a kontinensbajnokság . Amikor legutóbb Csehországban rendezték az Eb-t, a víz csak 13 fokos volt, így Lilla arra készült, hogy ismét meg fog fagyni. A melegebb nyárnak köszönhetően azonban az eső ellenére is magasabbra nőtt a vízhőmérséklet. Most sokkal nagyobb gondot okoztak a rossz látási viszonyok.

– Nagyon jól tájékozódom, leginkább az eredményezte az érmeimet. Apa még a helyszínen is rengeteget gyakoroltatta a keresést, tulajdonképpen a verseny előtti három-négy napban az edzések arról szóltak. A kellő sebességet addigra már elértem.

A huszonegy éves dunaújvárosi lány nem hiába említette édesapját, Gurisatti Gyulát, aki búvárúszásban négyszer szerzett világbajnoki címet, és a lánya edzője. Liberecben – ahogy évek óta minden versenyen − ő mérte fel a pályát.

– Ha hibázik, akkor én is hibázom, mert az asztalon mért adatok szerint úszom a vízben. Mindig pontos pályát mér, nagyon megbízom benne. Közös a siker.

Miután a parallel-versenyszámban negyedik lett, csatlakozott a felnőttekhez, akiknek világbajnokságot rendeztek Liberecben. Tavaly szintén tagja volt a gyékényesi Eb-n diadalmaskodó csapatnak, sőt, már akkor őt választották a társak vezértájolósnak. Erőt adott neki, hogy a fiatal kora ellenére idén is megbíztak benne a többiek. Hab a tortán, hogy csapatban is aranyat nyert, ami egyben sporttörténelem: korábban magyar csapat még nem szerzett világbajnoki címet.

Bár Lilla folytatni szeretné a búvárúszást, és a felnőttek között is a legjobb lenni, egyelőre még nem tudja, mit hoz a jövő. Illetve az már biztos, hogy szeptembertől Walesben kezdi meg az egyetemi tanulmányait. Sportpszichológusnak készül.