UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

2016-02-14 16:49

Liu Shaoang bronzérmet nyert a Barlangcsarnokban

A lillehammeri olimpia második versenynapján megszületett az első magyar érem: Liu Shaoang harmadik lett a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében. Kellemes meglepetésre Sziklási András is döntőbe jutott, és ötödik lett. A leányok versenyében Jászapáti Petra szintén pontszerző lett: a negyedik helyen végzett.

Munkatársainktól Nyílt titok volt, hogy a junior-világcsúcstartó Liu Shaoang éremért utazott Lillehammerbe. Elsőként az 1000 méteres távon próbálkozhatott meg vele. A célnak megfelelően nagyon magabiztosan kezdte a negyeddöntőt a varázslatos, gjøviki Barlangcsarnokban. Végig vezetett, és 1:31.307 perces idővel meg is nyerte a futamot. Az elődöntő már jóval izgalmasabbra sikeredett, ugyanis csak harmadikként ért át a célvonalon, de miután az egyik dél-koreai ellenfelét kizárták, bejutott a fináléba. Nem ő volt a döntő egyetlen magyar résztvevője, ugyanis meglepetésre a másik MTK-versenyző, Sziklási András is eljutott odáig. Nem kis bravúr, hiszen az első húszba kerülést tűzte ki célul magának. Bár az elődöntős futamban a negyedik helyen végzett, francia ellenfele szabálytalanul lökte, így Sziklási az ötödik résztvevője lehetett a mindent eldöntő futamnak. Komoly fegyvertény ez, hiszen a sportág nagyhatalmának számító Japán, Dél-Korea és Kína csak egy-egy versenyzővel képviseltethette magát. Liu ShaoangShaoang gyakorlatilag végig a harmadik helyen futott a fináléban, előbbre lépni nem tudott, de pozícióját magabiztosan tartotta, és 1:28.187-es idővel bronzérmes lett, Sziklási pedig ötödik (1:29.324). Megszületett tehát Lillehammer első magyar érme. A lányok mezőnyében Jászapáti Petra próbálkozott meg hasonló bravúrral. Jól kezdte a menetelést a negyeddöntőben, szinte végig az élen futott, és bár a hajrára a második helyre szorult, a továbbjutásához nem férhetett kétség. Ahogy az elődöntőben sem: a táv második felére állt be stabilan a második helyre, amely a finálét jelentette. A döntő keménynek ígérkezett, hiszen két dél-koreaival is meg kellett küzdenie. Három körön keresztül sikerült kettőjük közé beékelődnie, de aztán visszacsúszott a harmadik, majd a negyedik helyre, és már nem sikerült visszakapaszkodnia. Bár az éremszerzés elmaradt, így is szép eredményt ért el, 1:34.431 perccel lett negyedik.

A NAP OLIMPIAI BAJNOKAI Rövid pályás gyorskorcsolya. 1000 méter. Leányok: Kim Dzsi-ju (Koreai Köztársaság). Fiúk: Hvang Dae-heon (Koreai Köztársaság) A magyar versenyzők helyezése Rövid pályás gyorskorcsolya. 1000 méter. Leányok: 4. Jászapáti Petra. Fiúk: 3. Liu Shaoang, 5. Sziklási András