UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-03-08 22:55

A vb legszebb köve

Az eddig hibátlan Dél-Koreától és Kanadától is kikapott a junior-válogatott az A csoportos női világbajnokságon. Ettől függetlenül még mindig negyedik helyen áll a csapat, vagyis elődöntőbe is juthatnak a lányok, főleg, hogy túl vannak a két legnehezebb meccsükön.

Nagy-Pál Tamás Nagyon nehéz nap várt a válogatottra az A csoportos női világbajnokságon. Nem elég, hogy meg kellett küzdenie a világverseny két veretlen csapatával, Bíró Bernadett meghúzódott, Palancsa Dorottya pedig gyomorrontással küszködött. Cserét azonban nem vitt magával a stáb (egyébként is csak egyet lehetett volna), így összeszorított fogakkal, de vállalta a játékot a csapat.
Palancsa Dorottya
Palancsa Dorottya
Dél-Korea a vb előtt még fekete lónak tűnt, aztán kiderült, hogy a pjongcsangi téli olimpia miatt a curlingbe is rengeteg pénzt pumpáltak. A válogatott tagjai együtt lélegezve, napi három edzéssel készültek a vb-re. Csak összehasonlításképpen: a mi lányaink heti kétszer tréningeztek, és csak egyszer a válogatottal. Mint Palancsa Zoltán szövetségi kapitány elmondta, ennek ellenére az első endben sikerült komolyan meglepni az ázsiaiakat: „Kaptunk hozzá némi segítséget is. Az első követ a házba szokták rakni, hogy megismerjék a jeget, nekik azonban sikerült azt a ház elé dobni. Mi mögé játszottuk a mieinket, és koncentráltan, dupla kiütéssel négy pontot is szereztünk. Aztán amikor a koreaiak is kiismerték a jeget, elkezdtek hibátlanul játszani, amivel már nem tudtunk mit kezdeni.” Dél-Korea így fordított, és 9-6-os győzelmet aratott. A szakember szerint a döntőbe várhatók, ahogy természetesen a másik ellenfél, Kanada is. Ennek megfelelően nagyon sima lett a meccs, 9-3-ra nyertek az észak-amerikaiak. „Azért azzal elbüszkélkednék, hogy Dorottyának volt olyan parádés dobása, amelyikre a kanadai edző azt mondta: a vébé eddigi legszebb köve volt. Aztán kijött a tudásbeli különbség. Túlvagyunk a két legnehezebb meccsünkön.” Eltelt az alapszakasz fele, kezdenek tisztázódni az erőviszonyok. A négy közé jutás elérhető. (Most látszik csak igazán, mennyire hiányozhat a törökök ellen elmaradt győzelem!...) „Ha a maradék négy meccsünket megnyerjük, simán elődöntősök vagyunk. Borzasztóan nagy feladat,  de megfelelő koncentráltsággal és precizitással megoldható. Ha csak három sikerünk lesz, akkor valószínűleg rájátszás következik az elődöntőért. Még két nyert meccs is a sima bennmaradásunkat jelenti az A csoportban. Ha csak egyet nyerünk… Tudja mit?... Inkább hagyjuk is, mert a lányok azt mondták, azzal nem számolnak.” A folytatásban Japán következik, amely talán a legkönnyebb a négy ellenfél közül, ugyanakkor ne felejtsük: a B csoportos vb-n éppen az ázsiaiak győzték le az elődöntőben a mieinket. Lesz miért visszavágni.

A CSOPORTOS NŐI JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TÅRNBY (DÁNIA) Magyarország–Dél-Korea 6-9, Magyarország–Kanada 3-9 Az állás: 1. Kanada, 2. Dél-Korea, 3. Egyesült Államok, 4. Magyarország, Oroszország, Svájc, Svédország, Törökország, 9. Skócia, 10. Japán