- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A pillangót is egyre jobban

Barócsai Petra a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon még magát is meglepte, hogy ezüstérmet szerzett 100 méter pillangón. Edzője, Selmeci Attila szerint a MOL Új Európa Alapítvány támogatottja valójában gyorsúszásra született.

Pusztai Viola Pillangókisasszony – nyugodtan illethetnénk ezzel a névvel Barócsai Petrát, hiszen az Érdi Úszó Sport Kft. versenyzője azután, hogy a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 100 méter pillangón diadalmaskodott, idén a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert a távon.

Ez azért nagy szó, mert a 14 éves leány a legfiatalabbak közé tartozott a mezőnyben.

„Az elején kicsit meg is ijedtem, hogy két évvel idősebbekkel versenyzek – vallja be. – De aztán úgy voltam vele, nincs veszítenivalóm, és mint kiderült, nem is jelentett hátrányt a korkülönbség.”

Barócsai Petra, a pillangókisasszony Forrás: MÚSZ [1]

Barócsai Petra, a pillangókisasszony  •  Forrás: MÚSZ

Célként a döntőbe jutást tűzte ki maga elé 100 pillangón, csak titkon reménykedett dobogóban, ezért őt is meglepetésként érte, hogy a második helyen csapott a célba. Az 59,87-es időnek pedig külön örült, nem számított arra, hogy ennyire jót úszik. Közvetlenül a futam után azt mondta, az ezüstérem óriási motivációt ad neki, hogy igenis, van értelme dolgozni, mert lesz eredménye.

Természetesen akkor azt tartotta az Eb legszebb pillanatának, csakhogy a slusszpoén még hátra volt: a 4×200-as gyorsváltó tagjaként felállhatott a dobogó legfelső fokára is.

„Még így, egy hónap távlatában sem tudom szavakba önteni, mennyire boldogok voltunk – mondja mosolyogva. – Sokáig el sem hittük, hogy megcsináltuk, hogy egyáltalán velünk történt meg, hogy ifjúsági Európa-bajnokok lettünk.”

Petra egyébként nemcsak pillangóban remekel, sőt az edzője, Selmeci Attila úgy fogalmaz: „Gyorsúszásra született, de a pillangót is egyre jobban ússza.”

„Érzésem szerint középtávúszó, gyorsúszó, pillangós – magyarázza. – Jelen pillanatban még én sem tudom eldönteni. Az élet most úgy hozta, hogy az Eb-n pillangón lett ezüstérmes, de 400 méter gyorson hetedik volt, és ha kétszázon indul, azon a távon is a jók között végzett volna. Remek az állóképessége, nagyon szépen úszik, a gyorsúszó számokban dinamikus hatos lábbal, kimondottan gyönyörűen siklik a vízen.”

Ne felejtsük el, az EYOF-on 800 méter gyorson szerzett ezüstérmet, így a még serdülőkorú leány valóban több számban is az éremesélyesek közé tartozik a korosztályos világversenyeken.

Az eredményeire természetesen a MOL Új Európa Alapítvány is felfigyelt, így 2016-ban már Petra is a támogatottak között szerepel.

„Nagyon sokat jelentett nekem, hogy sikerült nyernem a pályázaton. Az ösztöndíjat eszközvásárlásra fordítottam, versenydresszre, edzőfürdőruhára és hasonlókra. A támogatás nagyban segíti a pályafutásomat felkészülésben és versenyen egyaránt.”