- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A Tompítás művészete

Az alternatív kerettanterv részeként az elképzelések szerint három év múlva már ezer iskolában oktathatják a dzsúdó alapjait. A részletekről tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn a Magyar Sport Házában a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség.

UP-info Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség, hogy a cselgáncs alapjait az iskolában oktathassák az alternatív kerettanterv részeként. A részletekről a Magyar Sport Házában tartottak sajtótájékoztatót a szervezetek vezetői.

mjsz_mdsz_sajtotajekoztato3 [1]

Dr. Tóth László, Balogh Gábor és Bardóczy Gábor a hétfői sajtótájékoztatón

„Már eddig is nagyon sokat tettünk azért, hogy a dzsúdó, mint alapsportág bekerülhessen az oktatási rendszerbe – vélekedett dr. Tóth László, a szövetség elnöke. – Az utánpótlásprogramjaink eredményeképpen már háromszáztizenkét iskolában van jelen a dzsúdó, és a korábbi kétezer-ötszáz fős igazolt létszámmal szemben az idén januárban már tizenháromezer fővel büszkélkedhettünk. Most újabb, igen jelentős lépést teszünk ezen a területen. A diáksportszövetséggel kötött együttműködésünknek köszönhetően a tervek szerint két és fél év alatt ezer testnevelő tanárt fogunk kiképezni, akik az iskolákban tudják oktatni a sportág alapjait, a program a Tompítás művészete nevet kapta. A mindennapi életre való felkészítésben is fontos, hogy a gyermekek elsajátítsanak bizonyos elemeket, amelyek valójában a dzsúdó alapjait képezik, megtanulják az esés erejét tompítani. A programban elsajátított alapokkal a gyerekek akár más sportágakba is továbbléphetnek, de természetesen bízunk abban, hogy sok tehetséges fiatal választ minket.“

„Néhány alapsportágnak lehetősége van célzottan bekerülni a mindennapos testnevelés keretében, a labdarúgó- és a kézilabda-szövetség mellett a dzsúdószövetség az újabb partner, amellyel ilyen jellegű megállapodást köthetünk – mondta Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. – Úgynevezett alternatív kerettanterv keretében lehet heti két testnevelés órát kifejezetten sportági tartalommal megtölteni. A Tompítás művészete nevű program az alsó évfolyamokban jelenhet meg, hattól tízéves korig tudja a harmincórás, akkreditált képzés keretében felkészített tanár vagy tanító oktatni a mindennapos testnevelés keretében a gyerekeket.”

„Az együttműködésünk hosszú folyamat, amelynek teljes folyamatát talán három év múlva láthatjuk majd. Az előkészítés az idén kezdődött el, elindul a módszertani anyagok kialakítása, amellyel nagyjából jövő tavasszal végezhetünk, akkor kezdődhet el a képzők képzése, akik a testnevelőket fogják a program oktatására felkészíteni. Így várhatóan jövő őszre juthatunk el oda, hogy a képzés elkezdődjön, az azt követő tanév lehet a célkitűzésünk, amikor már a gyerekekhez is eljuthat a program. Nagyon fontos, hogy ehhez a megfelelő eszközállományt is biztosítani tudja a szövetség, ez is komoly feladatok elé állít bennünket“ – mondta Bardóczy Gábor, a cselgáncsozók alelnöke.