- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Akaraterő: jeles

Nemrég ért véget a műkorcsolyázók felnőtt Európa-bajnoksága, amelyen Tóth Ivett a kitűnőnek mondható nyolcadik helyen zárt. De Sebestyén Júliának nem ő az egyetlen tanítványa. A fiatalabbak közül most a 13 éves Nagy Dórát mutatjuk be, aki komoly sérüléséből a lehető leggyorsabban felépülve megnyerte korosztálya országos bajnokságát. Már két tripla ugrást stabilan tud.

Majer Dániel Sebestyén Júlia 2004-es Európa-bajnoki sikere óta nem ért el kiugró sikereket a magyar műkorcsolyázók. Tóth Ivett révén a sportág jelenleg jó úton jár afelé, hogy ismét eredményes legyen, de nem ő az egyetlen, aki ismét érmeket szállíthat. A háttérben számos feltörekvő fiatal dolgozik nap mint nap, hogy Ivett nyomába eredjen. A 13 éves Nagy Dóra  egyik, aki – akárcsak a felnőttmezőnyben versenyző társa – az edzővé lett Sebestyén Júlia tanítványa.

16237483_10154073770342175_350856602_n [1]

Dóra zsinórban harmadszor lett korosztálya legjobbja az országban

Dóra januárban töltötte be a tizenhármat, többszörös korosztályos bajnok, a 10-15 éveseknek kiírt advanced novice kategóriában pedig harmadszor végzett az élen az országos utánpótlás-bajnokságon. Versenyen kétféle triplát ugrott már, a szalhovot és a toeloopot, előbbiből az országos bajnokságon kettőt is, az egyiket ráadásul kombinációban. Edzésen az egyik legnehezebb tripla ugrás, a lutz is sikerült már neki. Ez még a nemzetközi mezőnyben sem általános az ő korában. „Nincsenek sokan, akik ennél több triplát tudnának, de a kínaiak és a japánok persze ebben is élen járnak. Viszont hogy tizenkét évesen megugrottam a tripla lutzot, nagy szám volt nálunk, a csapatban. Emlékszem, hogy amikor edzésen először sikerült, akkor én is meglepődtem kissé, és Juli is, annak ellenére, hogy már vártuk, hogy összejöjjön” – mondja a versenyző.

Sebestyén Júlia azt követően, hogy 2004-ben hazai jégen Európa-bajnokságot nyert, egészen 2010-ig korcsolyázott. Az edzősködést egy évvel később kezdte, Dóra pedig kezdetektől a tanítványa. „Már az ötödik szezont tapossuk együtt. Amikor átjött hozzám, még csak a szimpla ugrásokat tudta, a dupla szalhovhoz pedig már közelített. A jelenlegi tudása bizakodásra ad okot, a nemzetközi mezőnyben a régió versenyein jól teljesített, többször nyerni tudott, és számos dobogós helyezéssel büszkélkedhet.”

Hogy országos bajnokságot tudott nyerni, azért is nagy szó, mert ősszel csúnya sérülést szenvedett, az egyik szárazedzésen részlegesen elszakadt a bokaszalagja, hat hetet ki kellett hagynia. A felkészülés közepén a lehető legrosszabbkor jött. Persze, sérülés mikor jön jól?… „Nagyon céltudatos, szorgalmas és hatalmas akaratereje van, a sérülése után pedig azt is bebizonyította, hogy hatalmas küzdő, na és persze a fájdalomtűrő képessége is igen magas. Sokszor akkor is edzett, amikor még nem volt száz százalékos a lába, mondván, jönnek a versenyek, mindenképpen készülni akar” – emlékezik a mester. Dóra így reagál: „A felsőtestemen és az állóképességemen sérülten is tudtam dolgozni, utóbbit kifejezetten fontos volt fenntartanom, különben nagy hátrányba kerültem volna. Amikor pedig már úgy éreztem, hogy jobb a lábam, futottam, guggoltam és mindenféle erősítő gyakorlatot végeztem addig is, amíg nem húzhattam korit.”

Edzőjével, Sebestyén Júliával [2]

Edzőjével, Sebestyén Júliával

Az országos bajnokság előtti versenyen érezte magát először ugyanolyannak, mint a sérülése előtt, addigra került a megfelelő állapotba. Az ob-t pedig – mint tudjuk – megnyerte. „Azért is örültünk különösen a sikerének, mert tudtuk, hogy mennyi munkát fektetett abba, hogy a kihagyást követően utolérje magát és a többieket” – mondja az edző.

Sebestyén Júlia szerint Dóra korában még a tapasztalatszerzésre kell fektetni a súlyt, mindegy, hogy jobban vagy gyengébben sikerül az adott verseny, a legfontosabb, hogy tanuljon belőle. De nemcsak ez viheti előre, hanem például Magyarország jelenlegi első számú női versenyzője, a 18 éves Tóth Ivett is. „Ahogy minden magyar korcsolyázónak, Dórinak is példaként szolgál Ivett, akivel edzőtáborokban találkozik sokat. Mivel korosztályos válogatott kerettag, már napi három órát tölthet a jégen, így hetente egyszer-egyszer Ivettel is együtt edz, ami hatalmas motivációt ad neki.”

Mindennap hajnalban kel, hat óra húszkor már a jégen van, majd iskola után, egykor folytatja. Balettra és szárazedzésre is jár. A célja, hogy stabilizálja a meglévő tripla ugrásait és minden versenyén dobogóra álljon. Előbb-utóbb pedig, hogy akár Tóth Ivettel karöltve képviselje a magyar színeket az Európa-bajnokságon.