- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Simogató sikerek

A szarvasi Szántosi Dávid (U11) és a KSI-s Huzsvár Erik (U13) révén hazai sikerek is születtek a Molnár János asztalitenisz-emlékverseny első két napján. Szombaton a serdülők, vasárnap az ifjúságiak viadalával folytatódik a 22. alkalommal megrendezett esemény.

reb Immár huszonkettedszer szervezik meg a tragikusan fiatalon elhunyt Molnár János emlékének szentelt asztalitenisz-viadalt Budapesten. A 13 éves fiú 1995-ben versenyre utazott, amikor autóbalesetben elhunyt, így klubja, a BVSC-Zugló azóta megméretéssel adózik egykori játékosa emlékének.

A négynapos eseményre 14 ország 215 versenyzője nevezett. Bár betegség miatt néhányan nem jöttek el, így is bőven kétszáz fölé került a létszám.

Huzsvar2 [1]

Huzsvár Erik győzött az U13-asok között  •  Forrás: BVSC/Karikás Gábor

Csütörtökön az U11-es és U12-es újonckorosztály versenyeit rendezték meg. A két kategóriában egyaránt negyven versenyző indult – Herendi Iván, a BVSC szakosztályvezetője szerint több nevezőt nem is tudtak volna fogadni, a 16 asztalon így is reggeltől zajlott a verseny, amely csak este fejeződött be.

Az U11-esek között a szarvasi Szántosi Dávid végigsöpört a mezőnyön, játszmát is csak elvétve veszített, a döntőben pedig 3-1-re győzte le a szlovák Kristián Uheriket. Az U12-esek között a legtovább a KSI-s Straubinger Balázs jutott, ő a nyolc között búcsúzott, a siker az angol Aadil Anandé lett.

Az újonc U13-as, úgynevezett összevont kategóriában 88-an ragadtak ütőt pénteken, a fiatalok este nyolcig küzdöttek. A KSI fiataljától, Huzsvár Eriktől csupán egyszer csentek szettet, az elődöntőben, a fináléban a spanyol Pau Lloretnek sem sikerült nyújtani a játékidőt. Huzsvár 3-0-s sikerrel nyerte meg a versenyt.

„Jól sikerült a két nap, hiszen mindegyiken hallhattunk magyar Himnuszt. Sok külföldi versenyző érkezett, ráadásul számos ország a legjobbjaival szerepelt, így büszkék lehetünk a két sikerre. Szántosi Dávid és Huzsvár Erik is erős mezőnyben diadalmaskodott” – jegyezte meg Herendi Iván.

Már javában zajlik a serdülők versenye. Este, a döntő után elsötétül a terem, a gyertyával a kézben, a Mementón emlékeznek meg Molnár Jánosról, vasárnap pedig az ifjúságiak zárják a viadalt.

Az eredményeket itt találja meg [2].