- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Sorsfordító tervek

Tizenhat évesen már főként az U19-es korosztályban versenyez Sándorházi Vivien, a Tisza Tollas SE Mol Új Európa Alapítvány által támogatott tollaslabdázója. Tavaly kitűnő szezont teljesített, sporttörténelmet írt, és az idén sem adja alább, két korosztályban is igyekszik helytállni, miközben a 2018-as ifjúsági olimpiára készül.

Majer Dániel Sándorházi Vivien kilencévesen kezdett tollaslabdázni, miután az iskolában megismerkedett a sportággal. „Magától döntött úgy, hogy komolyabban is szeretne foglalkozni a tollassal, soha nem erőltettünk rá semmit. Mindössze annyit beszéltünk meg vele, hogy valamit sportolnia kell. Arra sem kényszerítjük, hogy versenyezzen, egyszerűen szereti csinálni” – emlékezik a kezdetekre az édesapa, Sándorházi Zsigmond.

Az U15.ös Európa-bajnokság ezüstérmével Forrás: delmagyar.hu [1]

Az U15.ös Európa-bajnokság ezüstérmével  •  Forrás: delmagyar.hu

Vivien szorgalma és kitartása az eredményekben is kezdett megmutatkozni. Tizenhat éves korára már ötszörös magyar bajnoknak mondhatta magát, és ami ennél is fontosabb, a nemzetközi porondon is remekül szerepelt. Eddigi legsikeresebb évének a 2016-os bizonyult, februárban az oroszországi Kazanyban rendezett U15-ös Európa-bajnokságon ő lett az első magyar, aki érmet szerzett korosztályos tollaslabda-világversenyen. Az évre saját elmondása szerint mentálisan is stabilabbá vált – „sokkal ritkábban billegek ki” – így viszonylag sima volt az útja a döntőig, amelyben azonban kétszettes vereséget szenvedett a dán Mathilde Cramer Ahrenstől.

Ennek ellenére már a jövőbe tekintett, nem sokat bánkódott az elvesztett finálén. „Az elődöntő után teljesen eluralkodott rajtam a boldogító érzés, hogy sikerült amiért jöttem, már biztos érmes vagyok. Ezután fejben nem tudtam összeszedni magam, és persze bántott picit a vereség is, de igyekeztem pozitív maradni. A célom különben sem az, hogy utánpótlásversenyeket nyerjek, a felnőttek között szeretnék minél többször dobogóra állni.”

Nagy szavak voltak ezek az akkor még csak tizenöt éves sportolótól, de nem alaptalanok. Vivien ugyanis a vele egykorú Madarász Rékával karöltve jelenleg az ország legjobb női tollaslabdázója, ennek megfelelően főként külföldön versenyez, a magyar mezőnyt már jócskán maga mögött hagyta. Tavaly Bilbaóban az U19-es világbajnokságon is elindult, a korosztály világranglistáján pedig a tizenegyedik helyet foglalja el, míg az U17-es európai rangsort vezeti.

Az idősebbek közötti versenyzéssel elsősorban a két év múlva esedékes U19-es Eb-re készül, amelyre már egyrészt eléri az ideális kort, másrészt kellő tapasztalattal bír majd, hogy győzelmi esélyekkel induljon. Az idei éve kettős terheléssel, erőltetett menetben telik, az U17-es versenyeket sem hanyagolhatja ugyanis el, mivel a novemberi Európa-bajnokságon szeretne az első három kiemelt egyikeként részt venni. Az U19-es korosztályban a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpia a célja, amiatt kell rendszeresen megméretnie magát. Az esztendőt az idősebbek között remekül kezdte, januárban győzelemmez tért haza a Lengyelországban rendezett nemzetközi juniorversenyről, legközelebb pedig – a ritka alkalmak egyikeként – hazai pályán ragad ütőt Pécsett, február 9-től 12-ig.

Mivel a szezon nagy részében utazik, a Mol Új Európa Alapítvány támogatását is erre költi, a tollaslabda ugyanis itthon nem tartozik a kiemelt sportágak közé, a költségek jelentős hányadát a szülők teremtik elő. Talán a 2018-as argentínai játékokról hazahozott érem ebben is változást hoz.