UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2017-02-08 13:15

Értékes mérkőzések

Befejezte szereplését az NB I-es férfiröplabda-bajnokságban a juniorválogatott, Tomanóczy Tibor együttesének tagjai legközelebb április elején, a közvetlen Európa-bajnoki felkészülésen találkoznak.

Lakner Gábor Lejátszotta utolsó mérkőzéseit az NB I-es férfi röplabda-bajnokságban a juniorválogatott, amely zárásként három találkozón lépett pályára Izsákon. A találkozókat egy időpontban rendezték a Nyíregyházán lebonyolított V-VI. korcsoportos diákolimpiával, a válogatott tagjai közül pedig többeknek ott volt jelenésük. Amiatt Izsákon az ifjúságiakból és a juniorokból éppen csak össze tudták állítani a 14 fős keretet a szakemberek. Junior röpiválogatottA korábbiakban a juniorok megosztották a mérkőzéseket az ifjúságiakkal, az élcsapatok ellen az idősebbek, a hátsó régióban tanyázó együttesek ellen a fiatalabbak játszottak. Ezúttal ugyanaz a vegyes csapat szerepelt a három összecsapáson. A PTE-PEAC ellen az ifjúságiakat irányító Bodonyi Ákos meccselt, azon a találkozón 3-2-re maradtak alul a fiatalok. A Kecskemét és a Kaposvár ellen már a juniorok edzője, Tomanóczy Tibor ült a padon, csapata mindkétszer 3-0-s vereséget szenvedett. „Először játszottak együtt ezek a játékosok, de a vártnál sokkal jobban működött a vegyes csapat. Az idősebbek és a fiatalabbak jól alkalmazkodtak egymáshoz, kifejezetten jó mérkőzéseket vívtak, nagyszerű felfogásban” – értékel Tomanóczy, aki remek lehetőségnek tartja az élvonalbeli szereplést. „Kifejezetten hasznosak voltak az összecsapások, a MEVZA-torna megnyerése is annak volt a hozadéka. Havonta találkoztunk, megszoktuk egymást, összekovácsolódtunk, és nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk. Sok játékost kipróbálhattam, mindenkinek adhattam lehetőséget, számos variációt gyakorolhattunk. Rengeteget segített az élvonalbeli szereplést, ráadásul szoros szetteket és mérkőzéseket játszottunk.” A bajnokság alapszakaszának végével mindenki a klubjában készül tovább. A kupadöntőben többen is érdekeltek lesznek, a rájátszásban pedig háromnaponta jönnek a mérkőzések. A szakember egyéni edzéstervvel látta el a játékosait, és bízik benne, hogy a fiúk és a klubedzők is partnerek a munka elvégzésében. „Április harmadikán találkozunk újra, akkor kezdjük meg a közvetlen felkészülést az Európa-bajnokságra. Ellátogatunk Púchovba, amely Győr mellett a másik helyszín lesz, ott három mérkőzést játszunk a szlovákok ellen. Dunaújvárosban is szeretnénk több mérkőzést vívni, remélhetőleg lesznek olyan válogatottak, amelyek ellátogatnak hozzánk.” A Tomanóczy Tibor vezette juniorválogatott április 22-30-án szerepel a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon, míg a Bodonyi Ákos vezette ifjúságiak április 13-16-án Ukrajnában játszanak Európa-bajnoki selejtezőtornát. Utóbbi időpontban Halász Márta ifjúsági leányválogatottja is EB-selejtezőt játszik Szerbiában.