UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-03-25 15:41

Túl a hőskoron

A hazai amerikaifutball-szövetségben az utánpótlás-nevelésért külön bizottság felel, amely országos kampányt indított a sportág népszerűsítésére. A programban a klubok is partnerek, hiszen közös érdek vezérli a résztvevőket.

Lakner Gábor A hét végén elkezdődik a hazai amerikaifutball-idény, a sportág egyre növekvő népszerűségét pedig jól tükrözi, hogy három osztályban rendeznek küzdelmeket, továbbá U19-es és U17-es bajnokság is zajlik. A szövetségben mind nagyobb figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre, tavaly óta külön bizottság foglalkozik a fiatalokkal, amelynek vezetőjével, Garajszki Beátával tekintettük át a hátország helyzetét.

Fotó: Photopium
Fotó: Photopium
„Az előző évadtól keményen dolgozunk azért, hogy Magyarországon szervezetten elinduljon az utánpótlás-nevelés. A szövetséghez huszonkét csapat tartozik, szinte országos lefedettségről beszélhetünk, de eddig nem volt arra koncepció, hogy miként szólítsuk meg a fiatalokat – mondja az utánpótlás-bizottság elnöke. – Első lépésként az iskolákkal vettük fel a kapcsolatot, testnevelésórákon tartottunk bemutatókat, ennek pedig akkora sikere volt, hogy több intézményben azóta is rendszeresen játsszák a sportágat.” A legkisebbek természetesen még nem az igazi amerikaifutballt űzik, hanem annak a kontakt nélküli, biztonságos és védőfelszerelést nem igénylő változatát, a flag footballt. Ezt akár hét-nyolc éves korban is elkezdhetik a gyerekek, míg a hagyományos játékra az érvényben lévő szabályozás szerint tizenhat évesen lehet átnyergelni. „A flag football azért is fontos, mert ha egy gyereknek a tévé előtt ülve megtetszik a sportág, nem kell tíz évet várnia arra, hogy megerősödjön, és végre ő is kipróbálhassa. Jelenleg hat olyan klub létezik Magyarországon, amelyik flag footballban is indít csapatot, az a célunk, hogy a szövetség égisze alá tartozó összes klub képviseltesse magát ebben a műfajban.” A szövetség tavaly országos kampányt indított a sportág népszerűsítésére, amellyel mintegy ezerötszáz fiatalt szólított meg. A klubok is partnerek e törekvésben, hiszen közös érdek, hogy minél nagyobb legyen a merítési lehetőség. „Három-négy magyar klub évek óta építi a saját utánpótlásbázisát, de azok is rendkívül nyitottan állnak a kérdéshez, amelyek eddig – eltérő okok miatt – nem foglalkoztak a fiatalokkal. A hétvégén kezdődő bajnokság után májusban a flag football képviselői is pályára lépnek, így akinek megtetszik a játék, rögtön csatlakozhat is hozzánk.”

Válogatott szinten Tavaly októberben lejátszotta első mérkőzését az U19-es amerikaifutball-válogatott, s a székesfehérvári fellépést novemberben újabb követte Bécsben. Ez is bizonyítja, hogy hazánkban újabb lépcsőfokon jutott túl a sportág, ráadásul nem hivatalos mérkőzésen már az U13-as és az U11-es korosztály is pályára lépett.