- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Petra pillangón is gyors

reb Kisebb hullámvölggyel indult szeptemberben Barócsai Petra [1] szezonja. Az érdi versenyző betegeskedett, nehezen lendült munkába, de a nehezebb időszakon túllépve ősszel és tavasszal is jobban úszott, mint a korábbi évek hasonló periódusaiban bármikor.

[2]

Barócsai Petra egyéniben ezüstérmet szerzett a tavalyi junior Eb-n  •  Forrás: MÚSZ

A korai időszakban nyújtott teljesítmény már csak azért is biztató a nyárra nézve, mert a 15 éves úszó az utóbbi években is szépen teljesített az aktuális világversenyeken. Két éve, a legutóbbi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon 100 m pillangón győzött, 800 m gyorson pedig második lett. A tavalyi hódmezővásárhelyi junior-kontinensviadalon részben fordult a kocka, hiszen 100 m pillangón lett ezüstérmes, míg a 4×200 m-es gyorsváltó tagjaként a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

„Az előttünk álló debreceni országos felnőttbajnokság nekem is fontos, hiszen a tudtommal azt követően hirdetik ki az izraeli junior Európa-bajnokságon indulók keretét – mondja Barócsai. – Száz és kétszáz méter pillangón is megúsztam a szükséges szintidőt, de a hosszabb távot hanyagolom, mostanság nem ment, ráadásul abban itthon is nagy a konkurencia. A kétszáz és a négyszáz gyors is érdekel, de még nem tudni, rajkőre állhatok-e, a lehetőség a többi versenyzőtől is függ, mert mindegyik eseményen számonként két-két magyar indulhat. Még ma is beleborzongok, ha a hódmezővásárhelyi Európa-bajnokság élményeire gondolok [3], szeretnék hasonlóan szép emlékeket szerezni az idén is.”

Ráadásul nem állna meg a kontinensen, hiszen az év másik fő versenye az indianapolisi junior-vb. Petra már kétszer edzőtáborozott Thaiföldön, és szerette volna, ha az idén eljut az Egyesült Államokba, a lehetőség azonban ezúttal elmaradt, itthon készült a viadalokra. A nyáron viszont a vb révén eljuthat a tengerentúlra.

„Örülök, hogy váltogathatom a pillangót és a gyorsot, mert amikor megunom az egyiket, ott a másik. Mindenesetre valamennyi számban, amelyben végül is indulhatok a világversenyeken, szeretnék döntőt úszni” – tervezget a Mol Új Európa Alapítvány által a felszerelések megvásárlásában támogatott versenyző.

Petra sejtelmesen megjegyzi még, hogy a „váltótársakkal” beszélve felfigyeltek arra: junior-világbajnokságon még sosem született magyar aranyérem (2013-ban Szilágyi Liliána szerzett két, Horváth Dávid pedig egy ezüstérmet, míg 2015-ben az akkor még Petra klubtársaként úszó Sós Dániel volt második). Nem bánná, ha a nyártól változna a kimutatás…

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [4] a sportági aloldalunkon.